A liberális-keresztény jobbközép koalícióval szerda óta három kisebb párt, a baloldali liberális D66, a Baloldali Zöldek és a Keresztény Unió vezetői tárgyaltak. A Volkskrant honlapja szerint megállapodtak, hogy jövőre a költségvetési hiányt a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alá szorítják.
A pártok vezetői csütörtökön délután frakcióikkal egyeztettek, hogy megszerezzék a képviselők beleegyezését. Az NRC Handelsblad napilap hírportálja szerint az érintett frakciók végül szintén felsorakoztak vezetőik mögött.
A megállapodás lényegi eleme, hogy csaknem 14 milliárd euróval kurtítják meg a költségvetést, de úgy, hogy az a legkevésbé se fékezhesse a gazdaság növekedését. Várható, hogy 65-ről 66 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, valamint nem számíthatnak béremelésre a rendvédelmi dolgozók és a pedagógusok.
Emellett a kormány 19-ről 21 százalékra emelné az áfa-kulcsot, növelné a szeszesitalokra és a dohányárukra kivetett illetékek mértékét.
Hollandiának a hónap végéig kell benyújtania Brüsszelnek a 2013-as költségvetést, demonstrálva, hogy nem lépi túl a költségvetési hiány megengedett GDP-arányos 3 százalékát. A hágai parlament a várakozások szerint még csütörtökön este megkezdi a vitát a költségvetésről.