„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Két robbanószerkezet lépett működésbe szombat reggel a dél-olaszországi Brindisi egyik líceumának bejárata előtt. A merénylet következtében egy tizenhat éves diáklány a helyszínen életét veszítette, további hét tanuló pedig megsérült. A sebesülteket kórházban ápolják.
A vizsgálatok eddigi adatai szerint a reggeli becsöngetés előtt robbantak fel a házilag összebarkácsolt szerkezetek a Francesca Morvillo Falcone nevű ruhaipari szakközépiskola bejárata előtt. A robbanószerkezeteket egy-egy kis gázpalackra kötötték, és hátizsákokba rejtve egy reklámtábla mögötti hulladéktárolóban, az iskolába tartó diákok útvonalán helyezték el. A robbanás kétszáz méteres körzetben éreztette hatását: kitörtek az épületek ablakai, de még a környező üzletek redőnyei is beszakadtak. gy diáklány a helyszínen meghalt. A másik 16 éves diáklányt, akiről korábban azt jelentették, hogy kórházba szállítás után meghalt, megoperálták, állapota válságos, de stabil - közölték az orvosok.
A külvárosi iskolában elsősorban lányok tanulnak. A merénylet után több száz, sokkos állapotba került tanuló sírógörcsöt kapott. Brindisi iskoláiból a szülők rohanva vitték haza gyerekeiket.
A hatóságok minden irányban nyomoznak. Nem zárták ki azt sem, hogy "elmebeteg" áll a merényletek mögött.
Sajtóértesülések szerint Brindisi prefektusa nem tartotta véletlennek a helyszínt és az időpontot: az iskola Giuseppe Falcone, az 1992. május 23-án a maffia által merényletben meggyilkolt szicíliai bíró feleségének nevét viseli. Morvillo férjével együtt halt meg a merényletben.
A Falcone-gyilkosság húszadik évfordulójáról való megemlékezés keretében szombaton érkezik Brindisibe a "legalitás karavánja" elnevezésű, a szervezett bűnözés elleni, egész Olaszországra kiterjedő mozgalom. A Rómából április 11-én útnak indult karaván a tervek szerint október 11-én Szicíliában fejezi be 80 napos körútját.
Cosimo Consales, Brindisi polgármestere a szervezett bűnözés precedens nélküli támadásáról beszélt. Hozzátette, hogy a pokolgépek sokkal több gyereket is meg tudtak volna ölni. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetekben Brindisiben megemelkedett az erőszakos bűncselekmények száma.
Brindisi Puglia körzetben, Brindisi megyében fekszik. A körzet a Sacra Corona Unita nevű bűnszervezet területe.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.