Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Romániát is bírálja az Amnesty International a romák hátrányos megkülönböztetése miatt - derül ki a szervezet a tavalyi évre vonatkozó összegző jelentéséből.
A Romániát érintő részben a romák mellett a homoszexuálisokkal szembeni diszkriminációt is szóvá teszi a AI-jelentés - írta pénteken a Krónika című erdélyi napilap.
A dokumentumban kiemelt helyen szerepelnek a romákat érintő ügyek. Megemlítik név szerint is Traian Basescu államfőt, aki a jelentés szerint többször nyilatkozott kedvezőtlenül a romákról, ami miatt – mint emlékeztetnek – a román diszkriminációellenes tanács is elmarasztalta. Az Amnesty International szerint aggasztó, hogy az államfő és más magas rangú román közhivatalnokok negatív etnikai sztereotípiákat táplálnak.
A dokumentum megemlíti a nagybányai polgármester intézkedését is. A városvezető falat emeltetve különítette el a romák lakta ingatlanokat a város többi részétől.
A jelentés bírálja Romániát, amiért az új polgári törvénykönyv nem ismeri el az azonos neműek házassághoz való jogát, és azért is, mert bezártak 76 kórházat, ami nehezíti az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést. A jelentés nem tartalmaz a magyar kisebbségre vonatkozó megállapításokat.
A nemzetközi szervezet Magyarországot és Szlovákiát is bírálta a romák hátrányos megkülönböztetése miatt. A magyar kormány nem ért egyet a dokumentum Magyarországra vonatkozó megállapításaival. A kabinet szerint Budapest az elmúlt két évben számos jelentős lépést tett az emberi jogok területén, ám ezek ismertetése kimaradt a szervezet éves jelentéséből, ahogy abban nem szerepelnek például a külhoni magyarokat érő rendszeres inzultusok sem.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.