A jó magyar című írás szerzője, Georg Paul Hefty kifejtette: Horn Gyula neve Németországban "a jó magyar" fogalmával vált egyenlővé, hazájában és a magyar emigráció körében azonban "az elképzelhető legnagyobb mértékben" vitatott személyiség, élete pedig "egyszerre tragikus és dicsőséges".

Horn Gyula "sokáig vak volt" a párt "embertelenségével szemben", és részt vett az 56-os forradalom "leverésében és megtorlásában". Ugyanakkor külpolitikusként "előkészítette" az "átállást", és "soha nem riadt vissza attól", hogy "kiálljon meggyőződése mellett". Így például nem az illetékes belügyminiszter, hanem ő vágta át jelképesen a vasfüggönyt osztrák kollégájával, ami "hatalmas provokáció volt az NDK, Csehszlovákia és Románia számára".

NDK-s polgárok ezrei "követték a jelet" – írta Hefty, hozzátéve, Horn ugyan "nem így képzelte el" a folyamatokat, de úgy vélte, hogy csak egy "logikus lehetőség van: az NDK-s menekültek kiutazásának diplomáciai előkészítése, egyetértésben az NSZK-val, és konfliktusban az NDK-s egykori ideológiai harcostársakkal".

Horn Gyula mindezzel "nemcsak Németországban, hanem Magyarországon is bizalmat szerzett", az Egyesült Államok bizalmát azonban nem nyerte el, és 1994-ben "nemzetközi nyomásra" be kellett venni kormányába a Szabad Demokraták Szövetségét.

Miniszterelnökként "elveszítette a harcot a korrupció ellen". Gondot okozott továbbá a külpolitikában a déli határoknál dúló háború, a belpolitikában pedig "a szocialista választók elvárásai és a kor gazdaságpolitikai szellemének összeegyeztethetetlensége" – vázolta fel Hefty az 1998-as választási vereséghez vezető utat.

Pályafutása egészét értékelve azt írta: Horn Gyula "világpolitikai formátumú külpolitikus és tisztánlátó belpolitikus", de életútjának egy korai szakasza "szégyenletes".