szerző:
MTI

Egy tábla robbanó csokoládéval akarták eltenni láb alól Winston Churchill brit miniszterelnököt a nácik a II. világháború idején, legalábbis egy most nyilvánosságra került történelmi levél szerint.

Adolf Hitler bombagyártói szó szerint csokoládéba burkolták a robbanóanyagot, Churchill csak egy tábla keserűcsokoládét látott volna drágának látszó, fekete és arany színű csomagolásban.

A tervek szerint a Nagy-Britanniában tevékenykedő német titkosügynökök feladata lett volna, hogy diszkréten a kormányfő egyéb luxustermékei közé helyezzék a Peters Chocolate márkanévvel megjelölt csokoládét a War Cabinet étkezőjében - írta a Daily Telegraph című brit lap. A robbanóanyag mennyisége állítólag elég lett volna ahhoz, hogy pár méteres körzetben mindenkivel végezzen.

A merénylettervet azonban brit hírszerzők meghiúsították, ugyanis észrevették, hogy a csokoládé preparált. Az akció meghiúsításában fontos szerepet játszott az MI5 egyik vezetője, Lord Victor Rotschild. Churchill egy pillanatra sem került veszélybe - legalábbis ebben az ügyben.

Rotschild békeidőben tudós volt, emellett a híres bankárcsalád tagja. Még arra is ügyelt, hogy posztereket gyártasson a csokoládé csomagolásával, hogy figyelmeztesse a lakosságot. A merényletre az utókor abból a levélből derített fényt, amelyet Lord Rotschild 1943. május 4-i keltezéssel Laurence Fish művésznek írt, hogy megbízza a poszterek megrajzolásával.

A történelmi dokumentumra Fish 89 éves neje, egy újságíró talált rá szortírozás közben 2009-ben, a nyilvánosság most ismerhette meg. Kiderült belőle, hogy a robbanóanyag a csomagolás felbontásától eltelt hét másodperc múlva lépett volna működésbe.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Durva baleset volt az M3-ason, lezárták az autópályát

Durva baleset volt az M3-ason, lezárták az autópályát

Bulgária még több állami támogatással próbálja elcsábítani a Volkswagent

Bulgária még több állami támogatással próbálja elcsábítani a Volkswagent

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"

Javier Bardem: "Ne vegyünk műanyag palackos vizet? Jó, de akkor hol vannak az üveges kiszerelések?"