Kína abban hasonlít a 20. század eleji Németországhoz, hogy viszonylag erős hatalomként későn lépett be az erősek klubjába, és akkor még nem igazán törekedett területének növelésére. Miután erőssé vált, először Tajvant szerette volna magáénak tudni, aztán következtek a Szenkaku-szigetek, illetve a minél nagyobb befolyás utáni vágy a Dél-kínai-tengeren.

Japán és az USA jelen állás szerint nem elrettenteni akarja Kínát, hanem együttműködésre törekszik, már csak a gazdasági összefonódások miatt is. A viszonyok tehát sok tekintetben hasonlóak azokhoz, amelyek a huszadik század elején uralkodtak. Ráadásul a kínai belpolitika is hasonló jeleket mutat, mint a vilmosi Németországban: a lakosság nagy része a tudatos propaganda hatására áldozatnak érzi magát, és sokszor nacionalista, nem ritkán agresszív módon nyilvánul meg. Meggyőződésük ugyanis, hogy az USA, illetve Japán gazdaságilag el akarja lehetetleníteni őket. A cikk további részét itt olvashatják.