Ifjúi lélekkel

Alexander Ofer szakács, de az utóbbi tíz esztendőt nem részletezett agyi anyagcserezavar következtében szociális segélyezettként tengette, havi 540 euróból. Mostantól pedig az innsbrucki városi önkormányzat sokkal jobban fizetett tagja, miután az általa vezetett városi minikalózpárt, az Ausztriában is létező országos szervezettel szakítva, 3 ezer eurós költségű kampánnyal az április végi helyhatósági választáson a szavazatok 3,8 százalékával szerzett egy mandátumot. A sikerhez az is kellett, hogy a szavazásra jogosult 97 ezer innsbruckinak kevesebb mint fele járuljon az urnákhoz.

Ofer az önkormányzat „online-felelőse” szeretne lenni, kezelni a város honlapját, ahová felkerülhet minden, ami a lakosságot érdekli. Hogy pontosan mire gondol, nem fejtette ki, de a nyugat-európai kalózpártokhoz hasonlóan a világhálós közvetlen demokrácia megteremtése szerepel kis pártja jelszavai között. Azaz legyen minden polgárnak lehetősége nemcsak igent vagy nemet mondani, mint egy hagyományos népszavazáson, hanem érdemben, s a többiekkel akár vitatkozva fejthesse ki a véleményét a világhálón.

„Ha ma valaki magára tudja vonni a közfigyelmet, az már elég a politikai sikerhez” – állítja Peter Filzmayer politikai elemző. Szerinte a lényeg nem az, mi a mondanivaló, hanem hogy a csoportosulás más legyen, mint a meglévő és megunt pártok. Térjenek el a korrumpálódott fősodortól (ez a lakosság 85 százalékának véleménye a vezetőkről), még ha csupán a külsőségekben is – szól a recept.

Nem igaz, hogy nem akarunk semmit, és a létezésünk az internet használatában, védelmében merül ki – mondják az Ausztriában 2006 óta pártként bejegyzett kalózok (Piratenpartei Österreich). Nem tagadják viszont, hogy új keletű népszerűségüket a német testvérpárt látványos sikereinek köszönhetik, amit igyekeznek is a saját javukra fordítani. Ezért is rendezték meg nagy csinnadrattával nemrég országos kongresszusukat a Werk nevű alternatív bécsi lokálban, ahol azonban sem a pártprogramról, sem a „kalózvezér” személyéről nem tudtak megegyezni, így a döntést nyárra halasztották. A zömmel harminc év körüli férfiakból álló társaság közvetlen demokráciát sürget – ami ellentmond annak, hogy pártként akar működni –, utálja a nagy hagyományos pártok megvesztegethetőségét, szociális biztonságot és ingyenesen letölthető programokat, digitális tartalmakat nyújtana mindenkinek.

Az osztrákok negyede tartja elképzelhetőnek, hogy a politikailag saját definíciójuk szerint sem jobbra, sem balra nem álló, laikus pártocskák valamelyikére szavaz – a Profil című bécsi hetilap által megrendelt közvélemény-kutatás szerint. Lehet szó a szintén újsütetű, elsősorban Felső-Ausztriában ismert Online Pártról, a Foglaljuk el a Wall Streetet mozgalom – egyelőre nem túl népszerű – osztrák leágazásáról, vagy éppen a magyar Kétfarkú Kutya stílusára hajazó FUFU-ról (a „színtelen–független–formázott–informálatlan” szavak kezdőbetűiből képződött a neve), amely márciusban 2 mandátumhoz is jutott a 12 ezer lakosú Waidhofenben. A párt vezetője merő szellemességből NDK-s rendőrségi uniformisban kampányolt, s megvetően nyilatkozott arról az önkormányzatról, amely még őt is befogadja.

Vajon melyik klasszikus parlamenti párt közönségéből csipegetnek az alternatívok? – teszik fel a kérdést az elemzők, akik megosztottak a tekintetben, hogy a pártcsírák a zöldek táborát morzsolják, vagy inkább az ellenzéki jobboldalhoz húzó, a politikai elittel elégedetlen szavazókat csábítják? Abban viszont egyetértenek, hogy az új erők megszólíthatják a voksolástól rendre távol maradókat, akiknek a száma már a szavazásra jogosultak feléhez közelít. Néhányan pedig máris a „posztdemokrácia” eljöveteléről beszélnek, hatalmukat vesztett nemzeti politikusokról, akik helyett az EU vagy egy multicég dönt. Arról a korszakról, amelyben mindent újra alulról kell felépíteni, kezdve akár a családdal, ahol a gyermek véleménye is tisztelendő.

Az általános elégedetlenség ellenére – ami az osztrák jólét és a gazdasági válság másokénál enyhébb hatása dacára létezik –, ha most rendeznék a 2013-ban esedékes parlamenti választásokat, akkor a szociáldemokratákra 29, az idegenellenes szabadságpártiakra 27, a kereszténydemokratákra 23 százalék voksolna. A pártkezdemények tehát inkább a hangulat hullámzását jelzik, érdemben egyelőre nem veszélyeztetik a status quót.

De hogy nem csupán az interneten felnőtt generáció keresi a helyét, bizonyítják az „öregek” által alakított új politikai kreációk. Az egyik legkritikusabb osztrák újságíró, Anneliese Rohrer szervezte meg tavaly a Dühös Polgárok Platformját, amely időközben Bátor Polgárok Fóruma lett. A zöldektől sértetten távozott uniós képviselő, a 61 esztendős Johannes Voggenhuber az Én Ausztriám nevű mozgalom párttá alakításán fáradozik, olyan egykori óriásokkal, mint a volt kereszténydemokrata alkancellár, Erhard Busek vagy a pár évig tündökölt liberális pártvezér, Heide Schmidt. Céljuk a meglévő parlamenti pártok korszerűsítése. A szinte a semmiből előbukkanó új politikusok gyakran meghökkentően keveset tudnak országuk, szűkebb pátriájuk problémáiról. Ők maguk sem látják, hogy kérészéletű vagy a politikában megkapaszkodni képes pártok alapítói-e, válaszaik sem igen alakultak még ki a pedzegetett problémákra, de egyben biztosak: a polgárokat kell újra szóhoz juttatni.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS