Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Julia Gillard már most bejelentette a következő választások időpontját. A kormánypárt hosszú kampányra készül, mert nem jelenleg nem állnak túl jól a közvélemény-kutatások szerint.
Politikai riválisait is meglepve bejelentette szerdán Julia Gillard ausztrál miniszterelnök, hogy az országban szeptember 14-én tartják a következő parlamenti választásokat.
Az köztudott volt, hogy idén választást kell tartani Ausztráliában, ám a hagyományok szerint a kormányzat ennek pontos időpontját csak néhány héttel a voksolás előtt szokta közzétenni, hogy nehezítse a kampányra való felkészülést a politikai riválisok számára.
Megfigyelők szerint Gillard most annak érdekében döntött a korai bejelentés mellett, hogy hosszú kampányt folytathassanak, a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján ugyanis a szociáldemokrata kormány nem áll nyerésre jobboldali ellenzékével szemben.
Gillard már az előző választás után is csak kisebbségi kormányt tudott alakítani, és annak sikerességéhez szüksége van független képviselők támogatására is.
A miniszterelnök hivatalosan azzal indokolta a korai bejelentést, hogy mind a politikai erők, mind az üzleti szereplők, mind a választók számára "tervezhetőséget, bizonyosságot és stabilitást" biztosítson erre az évre. Egyúttal tagadta, hogy az ország eddigi leghosszabb választási kampányát kívánta volna elindítani.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.