szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Műszaki problémák miatt az orosz légügyi hatóság ideiglenesen leállíttatta négy, az Aeroflot légitársasághoz tartozó Superjet-100 típusú repülőgép használatát - jelentette kedden a Kommerszant FM rádió.

A Vedomosztyi című üzleti-politikai napilap korábban a légügyi hatósághoz közeli forrásokból szerzett értesüléseire hivatkozva közölte: a hatóság azután tiltotta le a Superjetek használatát, hogy kiderült, gondok voltak a Szuhoj cég által gyártott repülőgépek alvázával és a szárnyakkal.

A Szuhoj Polgári Repülőgépei nevű cégnél közölték: dolgoznak a hibák javításán, és a Superjetek hamarosan újra repülhetnek. Szerintük a géptípus gyermekbetegségbenszenved, mint minden új repülőgép.  

A Kommerszant FM adásában Alekszandr Akimenko berepülő pilóta elmondta: a Superjet-100-as típus műszaki engedélyének felfüggesztése várható volt, mert számos kifogás éri a konstrukciót, túl súlyos, és 85 százalékban külföldi alkatrészekből áll. A Superjet vörös posztó a repülőgépgyártók szemében - fogalmazott a pilóta. Szerinte a gyártó cég versenytársai most a sajtóban igyekeznek felnagyítani a hibákat.

Roman Guszarov, az avia.ru internetes repülési szaklap főszerkesztője szerint a Superjet-100-as repülőgépek leállítása komoly anyagi veszteséget jelent az Aeroflotnak és árt a hírnevének. Úgy tudja, hogy a legnagyobb orosz légitársaságnál még a tiltó rendelkezés beérkezése előtt a 10 Szuhoj-Superjetből nyolcat leállítottak. A szakember szerint a légügyi hatóság utasítása jogos, mert a Superjetek használata nem biztonságos.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!