„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Lehet, hogy népszavazáson döntenek Tajvan negyedik, nagyrészt már kész atomerőművének sorsáról – mondta Csiang Ji-hu kormányfő hétfőn. Az erőmű ellenzői a japán fukusimai atomerőműben okozott károkra hivatkoznak, amelyet a 2011. márciusi pusztító erejű földrengés és cunami okozott.
Az ellenzék és az aktivisták szombatra nagy atomellenes felvonulást hirdettek meg.
Csiangot múlt héten iktatták be hivatalába elődje lemondása után. A népszavazás lehetőségének bejelentésével meglepte a közvéleményt. Közölte, hogy ezzel hosszú évek óta húzódó vita végére tehetnek pontot.
A kormányfő ugyanakkor figyelmeztetett: az erőműépítés esetleges elutasításának ára van, és az majd a villanyáramszámlákban jelenik majd meg, emellett áramkimaradásokkal is számolniuk kell az embereknek.
A Tajpejhez közeli Kungliao kerületben 1999 óta épülő erőmű már igen előrehaladott állapotban van, és tulajdonosa, az állami Taipower úgy számol, hogy 2015-re már szerepet kapna Tajvan energiaellátásában. A vállalat által üzemeltetett három atomerőmű a sziget energiaszükségletének húsz százalékát adja.
Tajvanon nem ritkák a földrengések, mivel a sziget két kéreglemez határához van közel. 1999 szeptemberében a Richter-skála szerinti 7,6 erősségű földmozgás miatt csaknem 2400-an haltak meg.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.