Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Visszaállították a Munka Hőse kitüntetést Oroszországban - az erről szóló rendelkezést Vlagyimir Putyin államfő pénteken írta alá.
A kommunista időszakban rendkívül rangosnak számító, hasonló nevű elismerés visszaállításának ötlete tavaly december elején merült fel. A Kreml sajtószolgálatának mostani közlése szerint a kitüntetéssel "az önfeláldozó és becsületes munka társadalmi elismertségét és jelentőségét" kívánták növelni. Az orosz államfő rendelete értelmében a "munka hőseinek" még életükben bronz mellszobrot állítanak majd szülőföldjükön.
A sztálini korszakban, 1927-ben Munka Hőse elnevezéssel alapított kitüntetést 1928. és 1938. között adományozták a Szovjetunióban, ezután a Szocialista Munka Hőse érdemrend nevet kapta, ez utóbbit először magának Sztálinnak ítélték meg 1939-ben. Később a Varsói Szerződés többi államára is kiterjesztették az elismerést, így Magyarországon is megjelent 1953-ban.
A kitüntetés 1991-ig létezett. A Szovjetunióban azt a több éve dolgozó élmunkások kaphatták a szakszervezetek ajánlása és a munkásgyűlések döntése alapján. Hiánycikknek számító értékes ajándékokban is részesültek, például egy pár csizmát vagy egy vég szövetet kaptak.
A Munka Hőse kitüntetés újbóli bevezetését Igor Holmanszkih, Vlagyimir Putyinnak az uráli föderációs körzetbe májusban kinevezett képviselője kezdeményezte. Az Uráli Vagongyár korábbi üzemvezetője arról vált híressé, hogy egy 2011 decemberi televíziós műsorban felajánlotta Putyinnak: munkástársaival Moszkvába utazik és megvédi a hatalmat az ellene tüntetőktől.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.