szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szíriai polgárháborúban egymással szembenálló mindkét fél, a kormányerők és a lázadók is célpontnak tekintik az arab országban dolgozó újságírókat - közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet pénteken, a sajtószabadság világnapján.

A londoni székhelyű szervezet nem közölt becslést arról, hogy szerinte hány újságírót öltek meg a két éve tartó ellenségeskedések során Szíriában - különféle összesítések szerint 40-100 újságíró halhatott meg ez idő alatt az arab országban -, ehelyett esettanulmányokat ismertetett, rámutatva a visszaélésekre.

"A kormányerők és a fegyveres ellenzék egyaránt felelős az újságírókkal szembeni erőszakos cselekményekért" - állapította meg az Amnesty, megjegyezve, hogy az újságírók megtámadása - ahogy a civilek elleni minden támadás - háborús bűncselekmény. Ruth Jüttner, a jogvédő szervezet Szíria-felelőse sürgette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonja be a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) a Szíriában történt visszaélések kivizsgálásába.

A Szíriában dolgozó újságírókra a harcoló feleken kívül azok a bűnbandák is veszélyt jelentenek, akik váltságdíj reményében el akarják rabolni őket. Jelenleg hét újságírót tartanak nyilván eltűntként az arab országban.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!