„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Megalakult szombaton az új pakisztáni parlament: a 342 képviselő az iszlámábádi törvényhozás ünnepi ülésén tette le a hivatali esküt.
Az ország történetében első ízben került sor békés hatalomátvételre.
Az ázsiai országban május 11-én tartották a parlamenti választásokat. Az egykori kormányfő, Navaz Sarif vezette Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) fölényes győzelmet aratott az eddigi kormánypárt felett. Navaz így már harmadik alkalommal foglalhatja el a miniszterelnöki bársonyszéket.
A hivatalos menetrend szerint az új kormányfőt szerdán választják meg. A 342 tagú pakisztáni parlament közvetlenül választott 272 képviselői helyéből a PML-N 125 mandátumot szerzett meg, míg 31 hely a legtöbbször a választások győztesét támogató függetleneké lett.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.