Néhány száz tüntető gyülekezett a miniszterelnök isztambuli irodája előtt is, azonban ezt a tömeget a rendőrség könnygázzal feloszlatta. Az ankarai Kizilay téren is volt egy néhány száz fős tüntetés hétfőn, amelyet a rendőrség szintén szétkergetett.Az első két nap összecsapásai után a rendőrséget szombat este kivonták a Taksim térről és környékéről. A vasárnapi tüntetés már békés volt itt. A hétfő esti tüntetésen a résztvevők török zászlókat lengettek, és sípoltak.A török államfő fellépését kérte az ellenzék vezére az országban kialakult súlyos belpolitikai feszültség miatt. Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke találkozott Abdullah Gül köztársasági elnökkel, és "az államfő figyelmébe ajánlotta" alkotmányos hatalmi jogköreit, például azt, hogy bármikor összehívhatja a parlamentet, illetve kabinetülést hívhat össze saját elnöklete alatt. Kilicdaroglu szerint a miniszterelnök eddigi nyilatkozatainak köszönhetően harapózott el a feszültség az országban.A marokkói látogatáson tartózkodó Recep Tayyip Erdogan kormányfő szerint már "lenyugvóban" van a helyzet. Ezt még az előtt nyilatkozta Rabatban, hogy Ankarában az este megkezdődött az újabb tüntetés. Szerinte a választásokon vesztes pártok állnak az események mögött.
Több ezren tüntettek ma is Isztambulban
Ezrek vonultak hétfő este ismét a jelképessé vált isztambuli Taksim térre, hogy kormányellenes tiltakozást tartsanak, immár a negyedik napja - jelentette az AFP tudósítója a helyszínről. A török államfő fellépését kérte az ellenzék vezére az országban kialakult súlyos belpolitikai feszültség miatt.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül” – élőú
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.