„Még sok minden elromolhat (…), de amióta az eszemet tudom, először érzem úgy, hogy mindkét oldal vezetője jót akar” – fogalmazott Emily L. Hauser izraeli-amerikai elemző. Bár optimizmusát nem mindenki osztja, abban általában megegyeznek a nyugati vélemények, hogy jelentős javulás állhat be az iráni-amerikai kapcsolatokban, miután látszólag mindkét fél vezetője (hazája keményvonalasainak kritikája ellenére) megegyezésre törekszik. Az 1979-es iráni forradalom óta először kommunikál egymással közvetlenül Irán és az Egyesült Államok elnöke, és a nyilvánosságra került részletek alapján Obama egy békés iráni atomprogramot szigorú feltételekkel hajlandó lenne elfogadni. Azt egyelőre nem tudni, a két fél pontosan milyen feltételekbe menne bele, illetve, hogy a teljes iráni atomprogram leállítását követelő Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség mit szól ehhez.

Hasszan Rohani

AFP / Behrouz Mehri

Hétfőn, az ABC tévécsatornának adott interjúban ismerte el Barack Obama amerikai elnök, hogy az elmúlt hetekben levelet váltott Hasszan Rohanival, Irán augusztusban megválasztott elnökével. Bár a levelezés tartalmából egyelőre csak részletek nyilvánosak, már maga az aktus történelmi jelentőségű az iráni-amerikai kapcsolatokban. Mert bár Obama a korábbi iráni elnöktől, Mahmúd Ahmadizsenádtól is számos levelet kapott, egyszer sem méltatta válaszra a szélsőséges külpolitikájáról ismert államfőt, úgy tűnik azonban, hogy a mérsékeltebbnek tartott Rohanit már elfogadható tárgyalópartnernek tekinti.

Szíria összehozta őket

Az államfői kapcsolatfelvétel egyébként nem az első lépése volt az iráni-amerikai közeledésnek: augusztus közepétől mindkét ország több békés gesztust is tett: Rohani politikai foglyok elengedésével, Izraelnek tett gesztusokkal és új, békepártibb diplomaták kinevezésével próbált közeledni a Nyugat felé. Amerikai részről komoly engedményt jelentett, hogy elfogadták Irán részvételét a szíriai vegyifegyver-támadást követő orosz-amerikai-szíriai tárgyalásokon. A szíriai krízis érdekes módon segítette az iráni-amerikai együttműködést, ugyanis a katonai beavatkozás felé szkeptikus, de a washingtoni „héják” által támadásra buzdított Obama ideiglenesen egy oldalra került a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató Iránnal, akik szintén az Egyesült Államok távolmaradásában érdekeltek. Tovább javított a két ország kapcsolatán a Szíria körüli tárgyalásokon született gyors megegyezés (annak ellenére, hogy főleg Amerika számára jelentett presztízsveszteséget.)

Kezdetben nem tűnt békésnek Rohani

Hasszan Rohani elnök kinevezését már augusztusban nagy reményekkel figyelte az Egyesült Államok, elnöksége első heteiben azonban nem mutatkozott különösebben békülékenynek. Beiktatásakor kijelentette, hogy Izrael, vagyis "a cionista rezsim régóta egy seb az iszlám világ testén, és azt el kell távolítani", később a Nyugattal való konfliktusok fő forrása, az iráni atomprogram változatlan folytatása mellett érvelt.

Iráni hangulat 2005-ből.

AFP / Behrouz Mehri

A kijelentések mögött az állhatott, hogy bár Rohanit reform- és békepártinak tartják, a konzervatív pártoknak továbbra is hatalmas befolyásuk van Iránban, mivel hagyományosan ez a politikai erő áll a legközelebb az Iránban a főhatalmat birtokló főpapi testülethez, az Őrzők Tanácsához. Augusztusban a konzervatív képviselők akadályozták meg, hogy Rohani a neki tetsző minisztereket nevezhesse ki az oktatási, a tudományos, kutatási és műszaki, valamint a sport és ifjúsági minisztérium élére.

Új arcok

Rohani belpolitikai pozíciójának erősödését jelezte azonban, hogy két kulcspozícióba be tudta juttatni a szövetségeseit: a külügyminiszteri székbe a békepártinak tartott Mohammed Dzsavad Zarifot, Irán egykori amerikai nagykövetét nevezte ki. Ez különösen annak tükrében jelenthet éles váltást, hogy Zarif elődje Ali Akbar Szalehil, Ahmadinezsád külügyminisztere volt. Zarif beiktatása után egyből új külpolitikai irányvonalat fogalmazott meg, Ahmadinezsád „harcias” stílusára utalva kijelentette, „a külpolitikát nem lehet jelszavakra építeni, nem arra való, hogy egy politikus tapsot arasson általa.” A külügyminiszter később azzal került be a nyugati hírekbe, hogy elítélte az előző elnök holokausztot tagadó kijelentéseit. Nem sokkal később maga Rohani a zsidó újév napján „áldott új esztendőt kívánok minden zsidónak” – utóbbi mindenképpen meglepő egy olyan állam elnökétől, amelynek korábban hivatalos politikai célkitűzése volt Izrael teljes elpusztítása.

Fehérben al-Samkani tengernagy.

AFP / Behrouz Mehri

Rohani másik fontos szövetségese al-Samkani tengernagy, akit az elnök a nemzetbiztonsági tanács élére nevezett ki. Samkani korábban az Amerika-barát öböl-menti országok és Irán közötti kapcsolatok fejlesztésével foglalkozott, amiért 2004-ben (iráni politikusként először) a szaúdi király a legmagasabb kitüntetéssel jutalmazta.

"Szükség lehet némi rugalmasságra"

A miniszterek kinevezése körüli viták nem csökkentették a konzervatívok és az elnök szembenállását, a konzervatív ellenállást azonban leszerelheti a legfőbb vezető, Ali Hamenei legutóbbi kijelentése: az ajatollah kedden arról beszélt, "szükség lehet némi rugalmasságra" az iráni külpolitikában, különösen az ország „ellenfeleivel” való tárgyalások során.

Elemzők szerint a kijelentéssel Hamenei gyakorlatilag áldását adta Rohani békülékenyebb politikájára. „Khamenei megadta az engedélyt Hasszan Rohani kormányának, hogy közvetlen tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal” – írta Hossein Mousavian, az amerikai-iráni „atomtárgyalások” korábbi résztvevője az Iranian Diplomacy nevű, volt iráni diplomaták által szerkesztett weboldalon. „Nem volt még ilyen jó alkalom, hogy véget vessünk az Irán és Amerika közötti évtizedes ellenségeskedésnek.”

Nem változtak a hivatalos álláspontok

A szeptember 27-én esedékes ENSZ-tárgyaláson Irán valószínűleg az atomprogram miatti szankciók lazítását fogja kérni, akár bizonyos engedményekért cserébe is. Erre utal, hogy Rohani évekig Amerikában élt, az amerikai diplomatákkal jó viszonyt ápoló Zarifot jelölte a tárgyalódelegáció élére. A tét Rohani számára hatalmas: a tárgyalások sikerén múlhat, hogy Hamenei továbbra is bizalmat szavaz-e neki és szövetségeseinek a konzervatívokkal szemben. Ennek ellenére Irán alapvetően nem változtatott a célkitűzésein. A NAÜ és Obama továbbra is azt követeli, hogy Irán állítson le minden urándúsítást, erre azonban egyelőre Rohani sem mutatkozott hajlandónak, ehelyett „bizalomépítő lépéseket”, és kisebb engedményeket tenne, hogy meggyőzze a nemzetközi közösséget, hogy az atomprogram kizárólag békés célokat szolgál.

Kérdéses azonban, ezt mennyire lesz hajlandó elhinni a nemzetközi közösség, Irán ugyanis az atomprogram kezdete óta arról próbálja meggyőzni a NAÜ-t, a program kizárólag békés célokat szolgál, pusztán energiatermelésre szeretnének atomerőműveket építeni – eddig egyelőre kevés sikerrel, hiszen eléggé megkérdőjelezhető például, hogy a kőolajban és földgázban gazdag országnak tényleg szüksége van-e atomenergiára, pláne azon az áron, amit a nemzetközi szankciók miatt kénytelen fizetni az ország.

Amerika-ellenes tüntetők 2012-ben.

AFP / Atta Kenare

Obama és Rohani egyébként egy szempontból igencsak hasonló helyzetbe került: mind az iráni, mind az amerikai konzervatívok gyengeség miatt kritizálják az elnöküket, attól tartva, hogy az erélytelen külpolitika miatt az „ellenség” kerekedhet felül. A héten több republikánus politikus, köztük John McCain is bírálta Obama gyengének titulált szíriai fellépését, illetve az Iránnak tett gesztusokat. Szerintük Obama kész „odadobni a győzelmet” Iránnak és Szíriának.

Inkább Obama veszíthet

Egyelőre korai megmondani, hogy az iráni-amerikai közeledésben melyik fél az, amelyik „asztalhoz kényszerítette” a másikat: tény, hogy a nemzetközi szankciók komoly károkat okoztak Iránnak (a csökkenő olajexport miatt felére csökkent az iráni valuta értéke, az összeomlás szélére került a bankrendszer, növekedett a munkanélküliség), évekre lelassították az atomprogramját, leállítani azonban nem tudták: jelenleg 18 urándúsító centrifugát működtetnek. Szintén Iránt gyengítette az elhúzódó szíriai polgárháború, ahol az ország súlyos összegeket, sőt, katonákat küldött az Aszad-rezsim megsegítésére, a háborút azonban egyelőre mégsem sikerült eldönteni.

Nyugati elemzők azonban inkább Obama vereségéről beszélnek: szerintük az Egyesült Államok kudarcának tekinthető, hogy több év alatt sem sikerült leállítani az iráni atomprogramot, és jelenleg úgy néz ki, az ország lassan a szankciók ellenére is képes lesz atomenergia előállítására, így Obamának nem maradt más választása, mint megbékélni az új, potenciális atomhatalommal. Így értelmezhető Obama egy, a héten tett kijelentése, mely szerint „ahogy Szíriában, Iránban is működhet mind a diplomácia, mind az erővel fenyegetés útja”. Az Egyesült Államok szíriai fellépését ugyanis szinte mindenki vereségként értelmezte, a krízis nyertesének elsősorban Oroszországot tartják, aki közbelépésével növelni tudta befolyását a Közel-Keleten, Amerika rovására.

Megint Oroszország lehet a békebíró?

Bár elsősorban Irán baráti gesztusai kaptak komoly nyilvánosságot – azt a benyomást keltve, hogy a perzsa állam kényszerül békét ajánlani – az elmúlt hetekben az Egyesült Államok szintén számos barátkozó gesztust tett Irán felé: augusztusban a CIA elismerte érintettségét az 1953-as iráni puccsban, később pedig nem állt ellen, hogy Oroszország mellett Irán is részt vegyen a szíriai vegyifegyver-támadást követő tárgyalásokban.

Egy, Obama Rohaninak írt leveléből nyilvánosságra hozott részletből szintén az derül ki, hogy az USA végül belemenne, hogy Irán atomprogramba kezdjen: „Az Egyesült Államok kész megoldani úgy az atomügyet, hogy Irán bebizonyíthassa, hogy az atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál”. Hasonló elképzelést tartana elfogadhatónak az orosz diplomácia is, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint megoldást jelentene, ha Irán – hasonlóan Aszad vegyi fegyvereihez – nemzetközi ellenőrzés alá helyezné nukleáris fejlesztéseit.