Börtönőröket ítéltek el egy őrizetes halálra kínzásáért Törökországban

Az Amnesty International történelminek minősítette az ítéletet, ugyanisTörökországban ez az első eset, hogy kínzás miatt ilyen súlyos ítéletet hoztak. Az áldozatot, egy emberi jogi aktivistát 2008-ban tartóztatták le egy tüntetésen, amelyet éppen a rendőri erőszak ellen tartottak. Tíz nappal később meghalt.

  • MTI
Börtönőröket ítéltek el egy őrizetes halálra kínzásáért Törökországban

Életfogytiglani börtönre ítélték egy törökországi börtön két őrét, valamint igazgatóhelyettesét, mert az intézményben halálra kínoztak egy letartóztatott személyt. Az Amnesty International történelminek minősítette az ítéletet.

Törökországban ez az első eset, hogy kínzás miatt ilyen súlyos ítéletet hoztak. Korábban hasonló ügyekben általában felmentő ítélet született – írta kedden a Radikal című török lap.

Az elsőfokú ítéletet 2012-ben hozták meg, s most ezt megerősítette a fellebbviteli bíróság is. A börtön igazgatóhelyettesét azért ítélték el, mert nem akadályozta meg a fogoly agyonverését.

Az áldozatot, egy emberi jogi aktivistát 2008-ban tartóztatták le egy tüntetésen, amelyet éppen a rendőri erőszak ellen tartottak. Tíz nappal később belehalt az isztambuli Metris börtönben elszenvedett sérüléseibe. A boncolás megerősítette, hogy foglyot a börtönben agyonverték. Az igazságügyi minisztérium elismerte a felelősségét és bocsánatot kért.

Az eljárás során néhány börtönőr kisebb büntetéseket kapott.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.