szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Romániában parlamenti vizsgálóbizottság keresi majd a választ arra, hogyan jutott körülbelül egymillió euró hitelhez Traian Basescu államfő közjegyzőkánt dolgozó lánya. Erről hétfőn döntött a román szenátus házbizottsága.

A harmincéves futamidejű kölcsönt Ioana Basescu az állami tulajdonban lévő CEC Banktól kapta.

Ilie Sarbu, a román Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője azt mondta: a bizottság azt vizsgálja majd, mekkora a hitel kamata, és Basescu lánya eleget tett-e valamennyi követelménynek ahhoz, hogy hozzáférhessen a kölcsönhöz.

A kormányzó szociálliberálisok azzal gyanúsítják Traian Basescut, hogy visszaélt hatalmával, mert korábban a pénzügyminisztertől kifejezetten kérte: ne váltsa le mandátumának lejárta előtt a CEC Bank elnökét.

Basescu cáfolta, hogy a pénzintézmény vezetőjének hivatalban tartását ezért a hitelért cserében kérte volna. Azt mondta: a szociálliberálisok hatalomra kerülésekor valóban szólt a pénzügyminiszternek, hogy az állami bank éléről ne váltsák le az elnököt, amit azzal indokolt, hogy egy ilyen lépés rossz üzenet lett volna a külföldi befektetők felé, és neki alkotmányos kötelessége volt figyelmeztetnie erre a tárcavezetőt.

A kormányzó Szociálliberális Szövetség politikusainak gyanúját csak táplálta, hogy Basescu azt mondta: később átíratja a nevére azt a 290 hektárnyi földet, amelyet a lánya az ominózus hitelből vásárolt. Állítólag gazdálkodni szeretne ugyanis, ha lejárt a mandátuma.

Az utóbbi időben az államfő többször beszélt kistermelők előtt arról, hogy jó döntésnek tartja a mezőgazdaságba való befektetést. Mesélt arról is, hogy van egy kis kertje, amelyet ő maga szokott megművelni, nyáron pedig csak saját termesztésű zöldséget eszik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!