Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az oroszországi robbantások áldozatainak száma harmincháromra nőtt, mert az egyik sérült az éjjel meghalt.
Meghalt éjjel a volgográdi merényletek egyik sebesültje a kórházban, így a két robbantás halálos áldozatainak száma harmincháromra emelkedett. Kedden már megrendezik az első temetési szertartásokat.
A dél-oroszországi nagyvárosban helyi idő szerint vasárnap délután egy óra körül a központi vasútállomás bejáratánál, majd hétfő reggel fél kilenc tájban a csúcsforgalomban, egy zsúfolt trolibuszon elkövetett öngyilkos merényletben a korábbi jelentések szerint harmincegy ember halt meg, az áldozatok száma időközben kettővel emelkedett. A trolibuszon történt, mintegy négy kilogramm trotil hatóerejének megfelelő erejű robbanásnak még vannak súlyos sebesültjei, egy féléves csecsemő például kómába esett.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség keddi jelentése szerint hatvanöt embert kezelnek volgográdi és moszkvai kórházakban, huszonöt ember állapota közepesen súlyos.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.