Jólét és kiábrándultság

Nem ok nélkül óvta Werner Faymann osztrák szociáldemokrata kancellár a televíziós választási párbajban koalíciós partnerét, a néppárti Michael Spindeleggert, hogy ne menjen túl messze az ő szapulásában, hiszen a választások után nagy valószínűséggel újra összekényszerülnek. Spindelegger alkancellár és külügyminiszter azonban keménykedett, mert merész álmokat szőtt, ő akart lenni a miniszterelnök. A számítása nem jött be, a két nagy párt – amely a hetvenes években együtt még a szavazatok 80 százalékára volt jó – a vasárnapi parlamenti választáson, 1945 utáni legrosszabb eredményével, éppen csak elcsípte az abszolút többséget.

Mindkét párt 2,2 százalékpontot veszített, a szociáldemokraták (SPD) a szavazatok 26,9 százalékát kapták, az elemzések szerint inkább az alkalmazottaktól, mint a munkásoktól, sokkal többet a nyugdíjasoktól, mint a fiataloktól. A néppárt (ÖVP) 24 százalékot szerzett, maradt a falun élők, a közalkalmazottak és főleg az idős hölgyek pártja. A két koalíciós partner hiába dicsekedhet azzal, hogy az utóbbi öt év gazdasági válságát Ausztria sokkal kisebb megrázkódtatásokkal vészelte át, mint az unió legtöbb tagja – nemzetközi összehasonlításban csekély a munkanélküliség (6,9 százalék), mérsékelt az infláció (2 százalék), a gazdaság tavaly 0,8 százalékkal nőtt, a lakosság biztonságban és jólétben él –, a szavazókban az a benyomás alakult ki, hogy az ország állóvízzé vált. Nincsenek reformok, nem változik semmi, a vörösök és a feketék egymás között osztoznak hatalmon, gazdagságon.

E furcsa kettősségnek, a jólét és a népszerűségvesztés egyidejűségének a következménye, hogy a választási részvétel mérséklődött az öt évvel ezelőttihez képest, s hogy a szavazatukat leadók figyelme más pártok felé fordult. A voksolás legnagyobb győztese a Heinz-Christian Strache vezette szabadságpárt (FPÖ), amely 17,5-ről 20,6 százalékra erősödött. Az FPÖ vezére jogosan nyugtázta, hogy Ausztria, miként 1999-ben, ismét három középpárt országa lett. A szabadságpárt EU-ellenessége, a bevándorlókkal, menekültekkel szembeni haragja, az osztrák érdekek örökös elsőbbségének hangoztatása elsősorban a fiatal választók körében aratott – Ausztriában 16 éves kortól lehet szavazni.

Az FPÖ előretörése nem értelmezhető csak a szélsőjobb térnyeréseként, benne van ebben az is, hogy a belőle 2005-ben kivált Jörg Haider-párt, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) a vezér halála után összecsuklott, nem tudott új témákkal előjönni, így most a parlamenti küszöbig sem jutott, csak 3,6 százalékot szerzett. A 2008-ban még 10,7 százalékos párt hívei jórészt visszatértek az anyapártba, az FPÖ-be. Aki nem oda szavazott, az a populizmusban a szabadságpárttal vetélkedő osztrák–kanadai milliárdos, Frank Stronach csapatának adta a voksát. Az idegenellenességben és az unióval való szembenállásban az FPÖ-nél mérsékeltebb párt az elmúlt hónapok tartományi választásain – főleg az állami funkcionáriusok, pártkorifeusok szapulásával – meghökkentő sikereket ért el. Azt viszont, hogy most ehhez képest csak 5,8 százalékig jutott, az osztrák viszonyokat kevéssé ismerő, olykor saját párthívei által korrigált Stronach választási aktivitásának, leginkább a halálbüntetés visszaállítására vonatkozó ködös elképzelésének köszönheti. Pedig a 25 millió eurós kampánybefektetésétől 20 százalék körüli eredményt remélt.

Szintén a tartományi „előválasztások” remek eredményei alapján várt minden közvélemény-kutatás jókora erősödést a korrupció ellen és a környezetvédelemért harcoló zöldektől, akiknek csupán 1,1 százalékponttal, 12,3 százalékra sikerült növelni a táborukat. Bécsben, ahol öt éve még 16 százalékuk volt, most 15,3 százalékot értek el, elsősorban a szociáldemokratákkal közösen kormányzó zöldcsapat vezetőjének, az alpolgármesternek az agresszív közlekedéspolitikája miatt. Maria Vassilakou rendelete, amivel kitiltotta az autókat a Mariahilferstrasséról, még a választás utáni elemzésekben is indulatokat generált.

Bőven vitt el szavazatot a zöldektől az alig egy éve alakult rózsaszín párt, a Neos (Das Neue Österreich – Az Új Ausztria) is, amely meghökkentő könnyedséggel, 4,8 százaléknyi vokssal lépte át a 4 százalékos parlamenti küszöböt. A magát liberálisként, Európa-hívőként definiáló párt döntően az ÖVP-ből kiábrándult városi értelmiségi fiatalokból rekrutálódott, de magába olvasztotta a kilencvenes években a parlamentben is működött Liberális Fórumot, valamint további kisebb elégedetlen csoportokat. Profi programja van, vezetője, Matthias Strolz – aki korábban az ÖVP-nek adott politikai tanácsokat – pedig roppant felkészültnek, érzelmileg is hatásosnak mondható. Jót tett a „pinkeknek”, hogy szeptember elején az őket addig csak pénzzel támogató Hans Peter Haselsteiner, a Strabag építőipari cég tulajdonosa bekapcsolódott a kampányukba, leginkább pénzügyminiszteri poszton elképzelve magát.

A Neos minden párttal kész együttműködni, s akár harmadikként részese lehet a vörös–fekete kormánynak. Strolz ez irányú felvetését, a reformkészség erősítésére vonatkozó érvét az SPÖ vezetői egyelőre lesajnáló mosollyal fogadták, de a kétpárti koalíció formálisan még nem alakult újjá. Az ÖVP elvben a szabadságpárttal és a Stronach-csapattal is összeállhat, és ezzel ugyanúgy 99 mandátuma lenne a 183 tagú parlamentben, mint a szocdemekkel. Ennek tudatában a másodhegedűs Spindelegger igyekszik az eddiginél jobb pozíciót kialkudni Faymanntól, aki viszont visszazsarolhatja őt a liberálisokkal. A vajúdásból – annak ellenére, hogy több mint 600 ezer levélben szavazó voksát még nem számolták meg – nagy valószínűséggel újra vörös–fekete koalíció születik.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS