Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Három tonna metamfetamint foglaltak le a kínai hatóságok háromezer rendőr bevetésével a Kuangtung tartománybeli Lufeng városában. A nagyszabású műveletben helikoptereket és motoros siklóhajókat is használtak – közölte pénteken a kínai rendőrség.
A rajtaütés még vasárnap történt. A kábítószergyártásáról hírhedt város Boshe nevű részét először bekerítették, majd megszállták a biztonsági erők. A razziában tizennyolc különböző csempészhálózat csaknem kétszáz feltételezett tagját vették őrizetbe. Senki nem sérült meg.
A negyedben a háztartások ötöde foglalkozik kábítószer előállításával vagy csempészésével – közölte internetes oldalán a tartományi rendőrség. A tájékoztatás szerint az utóbbi három évben a városban állították elő a Kínában eladott összes kristályos metamfetamin harmadát.
A vasárnapi rajtaütés része a júliusban indított kábítószer-ellenes hadjáratnak, amelynek eredményeként eddig tizenegyezer gyanúsítottat vettek őrizetbe és nyolc tonna illegális szert foglaltak le az országban.
Az ENSZ Kábítószer Ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala szerint a heroin után a metamfetamin a második legnépszerűbb drog Kínában. 2012-ben egyébként rekordmennyiségben foglaltak le metamfetamint Ázsiában.
A kínai törvények rendkívül szigorúan büntetik a kábítószeres bűncselekményeket. Ötven gramm, vagy annál nagyobb mennyiségű drog csempészése, szállítása, értékesítése és gyártása életfogytig tartó szabadságvesztéssel, de akár halállal is büntethető.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.