Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Legkevesebb nyolcan életüket vesztették és tizennégyen megsebesültek vasárnap Törökországban a helyhatósági választások rivális jelöltjeit támogató csoportok összecsapásaiban – adta hírül a CNN Türk televíziós csatorna.
Lövöldözések törtek ki a török helyhatósági választások alatt. A beszámolók szerint az érintett helyszíneken hatan haltak meg, további két személy a kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
A biztonsági erők egyik tisztségviselője elmondta: négyen haltak meg annak következtében, hogy két család tüzet nyitott egymásra a Törökország keleti részén fekvő, Szíriával határos Sanliurfa tartomány Yuvacik falujában.
A tartomány Hamamoren településén négy ember sebesült meg a Recep Tayyip Erdogan kormányfő által vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a Béke és Demokrácia Párt (BDP) kurdbarát tömörülés tagjai között lezajlott összetűzésben.
Szintén a Szíriával határos Hatay tartományban két embert lőttek le egy tűzharcban, amely Golbasi falu két jelöltjének családtagjai között tört ki.
Törökországban nem ritka a fegyveres konfliktus a helyhatósági választások alkalmával, amelyekben a kisebb településeken a családi kötelékek mentén szerveződő csoportok küzdenek meg egymással.
A török hatóságok vasárnap a választások miatt fokozták a biztonsági intézkedéseket.
A vasárnapi voksolás a 11 éve hivatalban lévő Erdogan számára eszköz arra, hogy az augusztusban esedékes elnökválasztás előtt lemérje országos támogatottságát. A jelenlegi miniszterelnök tekintélyét megtépázta a decemberben kirobbant korrupciós botrány, valamint a Twitter közösségi oldal és a YouTube videómegosztó portál letiltására tett kísérletek.
A helyhatósági választásokon 25 politikai párt jelöltjei indultak, köztük a fő esélyesek sorrendben a kormányfő által vezetett AKP, az ellenzéki Köztársaság Néppárt (CHP) és a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP).
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.