Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Az eddigi egyik "legnagyobb kihívást jelentő" felbukkanása az Ebola-vírusnak a Nyugat-Afrikában nemrég kitört járvány, amelyben eddig 111-en haltak meg – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet.
Fukuda Keidzsi főigazgató-helyettes Genfben azt mondta: a WHO arra számít, hogy a múlt hónapban Guineában kitört, és azóta Libériába is átterjedt járvány megfékezése 2-4 hónapba telhet.
A szervezet adatai szerint Guineában eddig 157 embert fertőzött meg a vírus, közülük 101-en meghaltak. Libériában 21 megbetegedést regisztráltak, és ott eddig tíz halott van.
A járvány továbbra is terjedőben van Guinea délkeleti erdős-hegyes vidékén. Ugyanakkor a vírus "ismert csatornákon" keresztül terjed az érintett régióban, ami a WHO szerint bíztató jel a járvány megfékezésének kilátásait illetően. Hátráltatja a védekezést, hogy az Ebola most jelent meg először Nyugat-Afrikában, így az ottani országoknak nincs tapasztalatuk a vírus elleni küzdelemben.
A WHO kedden azt is közölte, hogy a járvány ellenére nem javasol utazási tilalmat Guineára vonatkozóan.
Az Ebola először négy évtizede ütötte fel a fejét Afrikában, az eddig legsúlyosabb járványban 280 ember halt meg Zaire-ban (a mai Kongói Demokratikus Köztársaság).
Az Ebola-vírus okozta betegségre nincs orvosság, se gyógymód. A vírus miatt összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye. A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, mert ott fedezték fel a kórokozót. Afrikában eddig már tizenöt Ebola-járvány volt, összesen 1200-1300 emberrel végzett a kór.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.