A kampányát a gazdasági szigort elítélő jelmondatokra építő párt a voksok 26-30 százalékát szerezhette meg, és ezzel megelőzte a második helyen befutó kormánypártot, az Új Demokráciát (ND), amely 23-27 százalékot szerzett.
A felmérés szerint - amelyet több közvélemény-kutató intézet közösen készített - a harmadik legnagyobb európai parlamenti görög erő a szélsőjobboldali Arany Hajnal lehet 8-10 százalékkal. A kormánykoalícióhoz tartozó szocialisták (PASZOK) 7-9 százaléknyi szavazatot szerezhettek.
Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezetője még a választási kampány végén arról beszélt, hogy az EP-szavazáson az emberek voksa meg fogja változtatni az országot, mert a nép valójában a megszorítási programról nyilvánít majd véleményt. "Ha a következő vasárnap eredménye a kormányzati politika megtagadása lesz, annak politikai következményei lesznek" - szögezte le.