„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Humanitárius okokból négy órára felfüggeszti a Gázai övezet bombázását szerdán délután az izraeli hadsereg – jelentették be Jeruzsálemben egy katonai közleményben.
A tűzszünetet az ENSZ közel-keleti küldöttje, Robert Serry kérésére fogadta el Jeruzsálem, de azokra a területekre nem érvényes a humanitárius nyugalmi időszak, ahol a Gázai övezet határa alatt izraeli területre vezető palesztin alagutak feltárása és felszámolása folyik.
A katonai szóvivő arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben a gázai szervezetek az ideiglenes fegyvernyugvást az izraeli települések elleni rakétatámadásokra fogják használni, akkor ezeket az akciókat megválaszolják.
Szami Abu Zuhri, a Hamász szóvivője a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet szerint kijelentette, hogy az Izrael által elfogadott fegyvernyugvásnak „nincs jelentősége, mert nem tartalmazza a Gázai övezet határvidékét”. Szerinte Jerzsálem csak a média befolyásolása érdekében hirdetett tűzszünetet.
Az izraeli fegyvernyugvás meghirdetett időpontja, közép-európai idő szerint 14 óra – helyi idő szerint 15 óra – után jeruzsálemi állítás szerint a Gázai övezetből tovább folytatták az izraeli területek elleni rakétatámadásokat.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.