Gyomorszorító videót közölt a CNN egy iraki mentőakcióról
Ritkán látni olyan drámai felvételt, amelyet a CNN közölt az Irak északnyugati részén rekedt, menekülő jazidi néphez küldött egyik mentőakcióról.
hvg.hu
Az iraki légierő és a kurd harcosok berepültek egy helikopterrel az Iszlám Állam szélsőséges szervezet elől egy hegyre menekülő jazidiakhoz. Annak a kurd nyelvű felekezetek a tagjairól van szó, akik Szindzsár városát hagyták el, és étlen-szomjan ragadtak a hegyen, ahová amerikai segítséggel próbálnak vizet és élelmet ledobni nekik.
A CNN felvételén az látható, amint egy ilyen élelmiszercsomag ledobása után a helikopter egy percre leszáll, hogy kétségbeesett menekülteket húzzon fel a gépre. Elsősorban gyermekeket és családjukat veszik fel a rögtönzött mentőakcióban. Látszik az is, hogy van, aki ugyan kapaszkodna, de nem férne fel, a gép személyzete pedig kénytelen lefejteni a kezét. Nagyjából húsz embert tudtak ezúttal megmenteni.
A fedélzeten lévők arcáról leolvasható, hogy pontosan tudják, a halál torkából menekültek meg. A CNN riportere, Ivan Watson azt mondja a felvételen, hogy húsz éves pálya futása alatt ilyen drámai mentőakcióban még nem volt része. (Ő a szőke civil a videón, akinek a vörös hajú gyereket a kezébe nyomják.)
Újabb izraeli és amerikai tervek szövődtek a gázai palesztin lakosság kitelepítésére, miközben a háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos hatalmi paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, a fesztivál mondja le az északír zenekar koncertjét.