Rossz egészségi állapotban lévő 30 emberre - köztük nőkre és gyerekekre -, valamint egy halottra találtak szombaton egy áruszállító konténerben a brit hatóságok egy Belgiumból érkező hajón - közölte a rendőrség.A Londontól keletre lévő Tilbury dokkba a mentőszolgálat kilenc autót, két orvost és egy veszélyes anyagok kezelésére kiképzett csoportot küldött. Az illegális menekültek közül 11-et a helyszínen látták el, a többieket - köztük hét gyereket - kórházba szállították - olvasható a rendőrségi közleményben, amely szerint az ügyben a nyomozás elkezdődött. Egyelőre nem tudták megállapítani az illetők állampolgárságát. A halott egy férfi volt.A Temze torkolatánál lévő Tilbury főleg konténerterminál, illegális bevándorlók ritkán érnek itt partot a szigetországban, ez inkább délebbre fordul elő, például Doverben.
Hajókonténerben halt meg egy illegális bevándorló Nagy-Britanniában
Egy halott, illetve harminc rossz állapotban lévő illegális bevándorlót találtak egy Belgiumból érkező konténerben Nagy-Britanniában.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.