Szerb sajtóban megjelent információk szerint a szerb törvényhozás hamarosan elfogadja a régóta várt etikai kódexet, amely egyebek mellett a csúnya beszédre vonatkozó tiltást is tartalmazza. A bocsánatkérés elmaradása így akár 2000 eurójukba (625 ezer forint) is kerülhet a honatyáknak.A képviselők magaviseletét és megnyilvánulásait szabályozó rendeletet azonban a belgrádi politikusok előtt a brüsszeliek olvashatják el, mivel a kódex tervezetét az Európai Bizottságnak küldik el véleményezésre. A dokumentumot kidolgozó munkacsoport vezetője szerint amennyiben a kódex pozitív osztályzatot kap Brüsszelben, a szerb politikusok is kevesebb ellenállással fogadják majd el.A kódex tartalmáról egyelőre nem sokat lehet tudni – a csúnya beszéd szankcionálásán kívül –, korábban azonban arról lehetett hallani, hogy a gyűlöletbeszédet, a hazugságot, a szándékos félrevezetést, a lekicsinylő megjegyzéseket, a korrupciót és a parlament munkájának megzavarását is szankcionálja majd a szabálykönyv.A kódex alapja az Európai Parlamentben használt szabálykönyv volt. A dokumentumban foglaltak betartását öttagú etikai tanács ellenőrzi, és ők döntenek a bírságokról is. Ilyen szabályzat hiányában a szerb parlamentben korábban a káromkodás és a szidalmazás mellett az is előfordult, hogy a képviselők vízzel öntötték le vagy cipővel dobálták meg egymást, illetve a házelnököt.
Bírságolni fogják a hazudós és káromkodós szerb képviselőket
Akár háromhavi fizetésüket is elveszíthetik a jövőben azok a szerbiai parlamenti képviselők, akik az országgyűlés ülésein megszegik az etikai kódex szabályait, és nem kérnek utólag nyilvánosan bocsánatot.
Windisch László nem hagyja annyiban: fellebbezett Biró Ferenc IH-elnök kirúgatása érdekében
Pocsék évük volt a felcsúti tőkéseknek
Újabb NER-es társaság vonul ki a befektetéséből a Fidesz választási veresége után
Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az ügynökaktákban hálózati személyként – bocsánatot kért a levéltár
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Surányi György szerint csak sikertelen beszervezési kísérletének nyoma a mágnesszalag-adat a nevével
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Márkus László színész és Simonyi András volt washingtoni nagykövetét is a hálózati személyek között szerepel
Spiegel: Trump Orbántól tanult - a bukásában is
Kocsis Györgyi: Kiveszik a „téglákat”
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
A katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködő egyházi személyek nevében
Decemberre meg kellene egyezni, de mindenki mást akar: hogy lesz így költségvetése az EU-nak?
Társadalmi egyeztetésre bocsátja a rendészeti törvénycsomagot a kormány
A varázslat vége: Trump a választást és a fonalat is elvesztette
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
Trump szerint „nagyrészt igaz”, hogy az iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
„Ennél szuperebb ellenzéket rajzolni nem tudna magának Magyar Péter” – Kéri László és Tóta W. Árpád a Tisza-kormány első félévéről
Marabu Féknyúz: Fejes Péter
A bélbaktériumok különleges mintázata jelezheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát egy új kutatás szerint
A fekete kapucnis Bob Dylan találkozott a pápával
Visszakozhat az EU, talán mégsem kell elbúcsúzni a benzines autóktól
Még Trump se mondhatja, hogy elcsalták, akkorát buktak – Fülke
A Fülke vendége Nagy Gábor, a HVG vezető szerkesztője.