Ellentámadásban

Személyéről, kormányáról és az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártról szóló népszavazásként hirdette meg Tayyip Erdogan török miniszterelnök a vasárnapi helyhatósági választást, és úgy tűnik, bejött a taktikája. Az előzetes adatok szerint a 2002 óta hatalmon lévő – három parlamenti választáson győzedelmeskedő – Erdogan ezúttal is diadalt aratott: pártja a voksok 46 százalékát szerezte meg, bőven túlszárnyalva a legutóbbi, 2009-es helyi választás 39 százalékos eredményét. A török politikát az utóbbi jó egy évtizedben uraló Erdogan nem vette félvállról a szavazást, buzgón kampányolt, még a hangja is elment, mintha – viccelődtek az interneten – héliumot lélegzett volna be.

Azért sem volt mindegy pártjának a szereplése, mert a választók első ízben mondhattak véleményt a kormányfőről azóta, hogy tavaly nyáron egy isztambuli park átalakításának terve elleni tiltakozás országos tüntetésekké, erőszakos zavargásokká fajult az egyre önkényesebb hatalomgyakorlása ellen. Ráadásul a kampányban egymás után kerültek fel az internetes közösségi oldalakra olyan hangfelvételek, amelyek Erdogan és legszűkebb köre állítólagos korrupt machinációit leplezik le. A hatóságok a választás előtt blokkolták is a Twitter mikroblog és a YouTube videomegosztó oldalait.

A botrányok nem rengették meg Erdogan népszerűségét, aki máris ellentámadásba lendült, és leszámolással fenyegette meg az általa „terroristáknak” és „a gonosz csatlósainak” nevezett ellenzékieket. Főként a gazdaság utóbbi évtizedben produkált teljesítményének köszönheti, hogy meg tudta őrizni híveként politikai hátországát, a 77 milliós lakosság közel felét, a vallásos, konzervatív tömegeket, amelyek elnyomva érezték magukat a világi pártok 2001 előtti kormányzása alatt. Az ellenzéki erők – a városi értelmiségiek, a világi rétegek és a nacionalisták – megosztottak, közös nevezőjük csupán az Erdogan-ellenesség.

A kormányfő iránti többségi vonzódást jól jellemezte például a közép-törökországi Konya városa, amelyet a kampányfinisben elleptek a pártzászlók és az utóbbi évtizedet „tíz arany évként” jellemző transzparensek. Az ország hetedik legnagyobb városában bevásárlóközpontok, lakóparkok, ipari létesítmények jelzik az életszínvonal javulását, a XIII. századi szúfi költő, teológus és misztikus, perzsa származású, de a pörgő, transzcendentális török dervistánc atyjának is tartott Rumi sírja előtti tiszteletadás és emlékezés pedig a vallás újjászületését jelképezi. Az ájtatos, de a piacgazdaság iránt nyitott anatóliai tömegek úgy érzik, ez az ő idejük, az ő kormányuk.

A helyhatósági választással nem került azonban pont az utóbbi hónapok politikai csatározásai végére, sőt inkább új, bizonytalan korszak köszönt be. Augusztusban először közvetlen elnök-, jövőre pedig parlamenti választás lesz, és Erdogan még nem döntött saját karrierje folytatásáról. Állítólag indulni kíván az elnökségért, de a jelenlegi alkotmány jórészt ceremoniális feladatokkal ruházza fel az államfői posztot. Márpedig ő aligha elégszik meg a másodhegedűs szereppel, tehát ha elnök akar lenni, valószínűleg módosítani szeretné majd az alaptörvényt. Ha viszont újra kormányfőjelöltként száll ringbe, saját pártjának szabályait kell megváltoztatnia, mert azok nem teszik lehetővé a negyedik indulást.

A miniszterelnök népszerűségét kikezdheti, ha a gazdasági folyamatok kicsúsznak a kormány ellenőrzése alól. Bár a meggyőző választási eredményre most a líra erősödött, tavaly 17 százalékot vesztett értékéből. Törökországot Indiával, Indonéziával, Dél-Afrikával és Brazíliával együtt az öt törékeny feltörekvő gazdaság egyikeként emlegetik, mivel ki van szolgáltatva a külföldi hiteleknek. Bár az állam eladósodottsága csupán a GDP 35 százaléka, a vállalati szférának komoly a hitelállománya, és a finanszírozási lehetőségek szűkülése gátolná a növekedést. A folyó fizetési mérleg hiánya és az infláció is 7 százalék körüli. Egyes szakértők török gazdasági lufiról beszélnek, mivel az utóbbi pár év növekedésének jelentős része az erőltetett építőipari beruházásokból származik, a fogyasztást és az ingatlanpiacot pedig a családok jelentős hitelfelvételei tartják életben. A jegybank azonban egészen januárig ragaszkodott az alacsony kamathoz – gyakorlatilag eltüntetve a reálhozamot –, amelyet hirtelen kellett 10 százalékra duplázni.

A gazdaságba vetett befektetői bizalmat az is aláássa, hogy sokat sérült a jogbiztonság. A rendőrség, az ügyészség és a média berkeiben ezreket érintő tisztogatások indultak, azzal a váddal, hogy az önkéntes amerikai száműzetésben lévő Fethullah Gülen híveiként meg akarják dönteni Erdogan hatalmát. A kormányfő szerint a korrupciós vádakról szóló hangfelvételeket is Gülen követői fabrikálták, a kiszivárogtatások azonban a múlt héten kritikus pontot értek el. Az egyik felvétel ugyanis a kormányfő, a legfontosabb miniszterek, a katonai és a titkosszolgálati vezetők titkos tanácskozásáról szólt, melyen az esetleges szíriai török katonai beavatkozás volt napirenden. Bár Gülen cáfolta, hogy köze lenne a felvétel közzétételéhez, az általa vezetett mozgalom, a Hizmet (Szolgálat) valószínűleg beépült a legmagasabb kormánykörökbe is. A kiszivárogtatás komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy Erdogan és kormánya milyen mértékben ellenőrzi a biztonsági apparátust.

A toleráns iszlámot hirdető Gülen 1999-ben távozott az USA-ba, miután nyilvánosságra került videofelvételen azt hirdette, hogy követőinek be kell épülniük az állami struktúrákba. Támogatói, valamint az általa létrehozott iskolák és üzleti érdekeltségek nélkül Erdogan aligha törhette volna meg a hadsereg és a világi elit hatalmát. Kettejük viszonya azonban rivalizálássá fajult, Erdogan a mozgalom létesítményeinek bezárásával igyekezett visszaszorítani Gülen befolyását és pénzforrását. A Hizmet – amelynek hívei jövedelmük 5–20 százalékát adják a mozgalomnak – a muszlim világ egyik legnagyobb hálózatává vált, hatása Afrikában és Közép-Ázsiában is jelentős.

A formális szervezeti felépítés, hivatalos tagság nélküli mozgalom a vallások közötti párbeszédet, az oktatás jelentőségét hirdeti, de társadalmi kérdésekben – például a házasság, az alkoholfogyasztás témájában – konzervatív nézeteket vall. Erdogan és Gülen között kevésbé ideológiai, mint inkább hatalmi harc folyik, ami azt jelzi, hogy a szekuláris török köztársaságot nemcsak a régi vallásos–világi ellentét, hanem két iszlamista irányzat közti új törésvonal is megosztja.

KERESZTES IMRE