Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Nem a pénzhiány, hanem a bürokratikus túlszervezettség okán halmozódtak föl a Bundeswehr kínos problémái, amelyek most kerültek napvilágra.
„Volt három üzemanyag-szállító tartálykocsink, de közülük csak egy volt rendben, a másik kettőnek mindig volt valami baja. Így aztán amikor vizsgára kellett vinni, a jóra tettük föl a rosszak rendszámát, és annak papírjaival csúsztattuk át a rosszakat is” – idézi föl katonaidejének emlékeit A., a nyugdíjas mérnök. „De hogy ezek is így csinálják, azt nem gondoltam volna” – csóválja a fejét, és nagyot húz a söröskorsóból. Merthogy az ő emlékei az azóta mindenestül eltűnt NDK-s néphadsereg idejéből származnak, az „ezek” viszont a Bundeswehr – ami mégiscsak más.
Vagy másnak kellene lennie. Ezzel szemben az utóbbi hetekben egymást érik a kínosabbnál kínosabb hírek az EU legnagyobb országának hadseregéről. Kiderült, hogy az Afrika szarvánál a kalózok elleni nemzetközi tengeri akcióban, az Atalantában részt vevő német fregatt harci helikopterei nem tudnak fölszállni. Szerencsére a szövetséges hajók helikopterei üzemképesek – mentegetőzött egy illetékes. Aztán az iraki kurdokhoz segítségül küldött kiképzők repülőgépe akadt el, s vesztegelt több napig Bulgáriában. Az Iszlám Állam (IS) elleni harchoz a kurdoknak szánt fegyvereket (puskákat, páncélöklöket) útjukra se tudták bocsátani. A Transall szállítógép még Németországban rostokolt, miközben a kereszténydemokrata (CDU) Ursula von der Leyen német védelmi miniszter már landolt a kurd autonómia fővárosában, Erbilben, hogy ünnepélyesen átadja – a fegyverek helyett az ígéretet, hogy majd valamikor azok is megérkeznek.
Amikor aztán a Bundeswehr főfelügyelője tájékoztatta a parlament védelmi bizottságát, még több is kiderült. A szárazföldi erőknél például a Boxer típusú páncélosok több mint fele éppen javítóműhelyben van, a légierő 198 harci gépe közül 80 van bevethető állapotban, a 190 helikopterből meg csak 41. Ez azt jelenti, hogy adott esetben a NATO-ban vállalt kötelezettségeit sem tudná teljesíteni Németország – ismerte be Von der Leyen, aki persze a hadseregért felelős tárca vezetőjeként azonnal a támadások kereszttüzébe került. Hogyhogy nem vette észre eddig, mi a helyzet – kérdezték nemcsak az ellenzék, hanem még a koalíciós partner, a szociáldemokrata SPD politikusai is. Nekik direkt jól is jött egy kis szurkálódási lehetőség, hiszen a védelmi tárca hosszú ideje az uniópártok kezén van: Von der Leyen elődei – így Thomas de Maiziere, Karl-Theodor zu Guttenberg és Franz Josef Jung – mind a CDU–CSU-frakcióból kerültek ki. És hát nagyon magas labda volt mindez a kabaréknak is: a humoristák már korábban sem tudták megállni, hogy ne viccelődjenek a filigrán termetű, szőke miniszter asszony és a marcona katonák közös fotóin (Von der Leyen mindig nagy médianyilvánossággal kísérve tesz látogatásokat Afganisztántól Koszovóig az ott állomásozó német egységeknél). „Uschi valóra váltotta a pacifisták álmát” – élcelődtek, mondván: a „Kovácsoljunk ekevasat a kardokból!” jelszó jegyében hagyta elrozsdásodni a német hadsereget.
Ami persze így túlzottan leegyszerűsítő. Sőt, mint időközben kiderült, éppen ő, Németország védelmi miniszteri posztján az első nő volt az, aki észlelte, hogy valami baj van, s röviddel hivatalba lépése után, mintegy önvédelmi akcióként, megbízást adott a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cégnek, egy mérnöki és egy ügyvédi irodának, hogy világítsák át a Bundeswehr nagyobb beszerzéseinek folyamatát, a hadsereg gazdálkodását. Az 1,1 millió euróba került, több hónapos vizsgálódás eredményeit összefoglaló ezeroldalas jelentést hétfőn adták át Von der Leyennek. A következtetések lesújtóak. A rendszer hemzseg a hibáktól, a Bundeswehr – pontosabban az állam – mint megrendelő rendre előnytelen, a szállítóknak sokat megengedő szerződéseket köt a hadiiparral, nem követeli meg a pontos teljesítést, a határidőcsúszásokat nem szankcionálja. Így például a mostani negatív hírekben többször is előforduló Transall szállító repülőgépeket leváltani hivatott A400M típusokról tizenegy éve kötötték meg a szerződést az Airbus konzorciummal, ám a német–francia irányítású cég még egyetlen gépet sem adott át. De nem kapkodja el a Puma páncélosok szállítását a Rheinmetall fegyvergyártó sem.
Bármilyen furcsa, e problémák egyik gyökere a német alkotmányban rejlik. A szövetségi köztársaság alaptörvénye ugyanis a hadsereg felszerelését, ellátását a katonáktól független állami szervezetre bízta, s a feladatok eme kettéválasztását a múlt tapasztalataival és a katonaság önálló életre kelésének megakadályozásával indokolta. Ennek következtében a beszerzéseket ma kilencezer fős bürokratikus apparátus intézi, a katonák szerint csupa olyan ember, aki soha fel nem kelt az íróasztalától, s nem is tudja igazán, nekik mire van szükségük. A KPMG-jelentés most mindenesetre lehetőséget ad Von der Leyennek, ha nem is az alkotmánymódosításra, de a katonai beszerzések rendszerének felülvizsgálatára. Aminek sikerétől nagyrészt majd a korábban Angela Merkel kancellár lehetséges utódaként emlegetett miniszter politikai jövője is függ.
Érdekes módon az egész vitában nem került elő az az érv, hogy a Bundeswehrnek több pénzre lenne szüksége. Sőt többen még azt is fölemlegették, hogy a tavalyi költségvetésből is megmaradt másfél milliárd eurója, s valószínűleg az idei büdzsében előirányzott 32,4 milliárdot sem fogja teljes egészében elkölteni. Ami nem biztos, hogy a takarékosság jele lesz, hanem annak eredménye, hogy valamelyik beszállító a laza szerződési feltételeket kihasználva „kicsit csúszik”. A jövőben mindazonáltal a német fegyvergyártóknak is jobban kell koncentrálniuk a hazai piacra, miután Sigmar Gabriel alkancellár és gazdasági miniszter (SPD) kilátásba helyezte a hadianyagexport kiviteli engedélyeinek szigorítását.
WEYER BÉLA / BERLIN
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
Az ügy az EU Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.