Brutális mennyiségű denevért mészárolhatnak le a szélerőművek évente

Az eddig feltételezettnél magasabb lehet azoknak a denevéreknek a száma, amelyekkel évente szélkerekek végeznek Németországban.

  • MTI MTI
Brutális mennyiségű denevért mészárolhatnak le a szélerőművek évente

A szélkerekek által megölt denevérek számának megállapításakor hibák merülhetnek fel - közölte Christian Voigt, berlini Leibniz Zoológiai és Vadállatkutató Intézet (IZW) munkatársa.

A kutatók eddig azokat az állatokat vették figyelembe, amelyek tetemét közvetlenül a szélkerekek közelében találták. A forgólapátok körüli nagy légnyomásváltozás miatt azonban a denevérek úgynevezett barotraumát, vagyis nyomástraumát szenvednek el, amely szétszakítja belső szerveiket. Ennek enyhe formájánál az állatok pár percig vagy akár órákig is repülhetnek még.

A szakértők újonnan elkészített tanulmánya szerint Németországban évente több mint 250 ezer denevérrel végezhetnek a szélkerekek, ha ezeket további feltételek nélkül üzemeltetik.

A kutatók eredményeiket a European Journal of Wildlife Research című szaklapban mutatták be.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.