„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az RMDSZ volt parlamenti képviselőjét tisztázták egy kárpótlással kapcsolatos visszaélési ügyben.
Ejtette a vádat a román korrupcióellenes ügyészség Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselője ellen az egyik kárpótlási ügyben, amely miatt a vádhatóság tavaly decemberben le akarta tartóztatni a politikust - közölte hétfőn Markó Attila.
A volt képviselő egy közösségi oldalon ismertette az ügyészség vádiratának rá vonatkozó passzusát, amely szerint ejtették ellene a hivatali visszaélés vádját.
Korábban a politikus többször kérte ezt, mivel nem vett részt a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok után járó kárpótlásokat elbíráló bizottság szóban forgó ülésén. A vádhatóság szerint ebből az alkalomból a testület tagjai jóváhagytak egy olyan kárpótlást, amelynek összegét egy telek reális árának háromszoros túlértékelésével állapították meg.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.