Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Történetének eddigi legnagyobb egyszeri, 400 millió dolláros adományát kapta egy volt hallgatójától a világ leggazdagabb felsőoktatási intézménye, a bostoni Harvard Egyetem, ahol sokan tanultak a világ legtehetősebb pénzügyi befektetői közül.
John Paulson milliárdos fedélzetialap-kezelő szerdán jelentette be a rekordadományt az egyetem intézetének, a Műszaki és Alkalmazott Tudományok Iskolájának, amely jelentős bővítést valósíthat meg a felajánlásból.
Paulson 1994-ben kétmillió dollárból alapította Paulson & Co. nevű befektetési cégét, amely most 19 milliárd dollár fölött rendelkezik. Az üzletember első nagy felajánlását 2012-ben tette, amikor 100 millió dollárt adományozott az otthonához közel fekvő New York-i Central Parknak.
Paulson felajánlása tavaly óta már a harmadik rekordadomány a Harvardnak. A sort 2014-ben az ugyancsak fedezeti alapokat kezelő Kenneth Griffith, az egyetem egykori hallgatója kezdte egy 150 millió dolláros adománnyal. Néhány hónappal később Ronnie és Gerald Chan hongkongi kockázatitőke-befektetők jelentettek be egy 350 millió dolláros adományt az egyetem közegészségügyi karának, ahol Gerald a tanulmányait végezte.
A bostoni egyetem 2013-ban kampányt indított 6,5 milliárd dollár adomány összegyűjtésére. Az intézmény 36,4 milliárd dollárra becsült összvagyonával a világ legtehetősebb egyeteme.
Paulson szerint a mérnöki és alkalmazott tudományok képezik a Harvard feltörekvő ágát, és adományának köszönhetően a School of Engineering and Applied Sciences "a műszaki innováció új központja lehet".
A hatalmas adományért hálából az iskola felveszi az adományozó nevét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.