A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Vallási érzelmek megsértésével vádolt meg a varsói ügyészség egy lengyel asszonyt, aki sertésfejeket szórt szét a nemrégen megnyílt fővárosi mecsetben.
A 29 éves nőt szerdán vette őrizetbe a rendőrség, mivel a múlt szombaton az Ochota varsói negyedben felépült mecsetben és előtte a bejáratánál disznófejeket szórt szét.
A csütörtöki kihallgatás során a gyanúsított bevallotta tettét. Ezután emeltek vádat ellene a vallási érzelmek megsértése címén. A vétség két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, a vádlott mecsetgyalázást követett el, mivel a Korán tisztátalan állatnak tartja a sertést.
A nő a lengyel Radio ZET szerint korábban levelet írt az egyik kereskedelmi televízió szerkesztőségének, melyben arra hivatkozik, hogy egy muszlim férfi elutasította az érzelmeit. A tettét ezért „a szerelmi csalódás művészi kifejezésének” nevezte. A varsói muzulmán közösség viszont „a faragatlanság és az intolerancia” megnyilvánulásának minősítette a történteket.
A varsói Ochota negyedben felépült, július elején megnyitott mecset és a mellette működő kulturális központ a második ilyen jellegű létesítmény a lengyel fővárosban. Az elsőt 1993-ban, Wilanów negyedben nyitották meg egy erre a célra átépített régi villában.
Az újabb mecsetet a két legnagyobb lengyelországi muzulmán egyesület egyike, a Muzulmán Liga (LM) építtette. Az LM tagjai mindenekelőtt a közel-keleti országokból betelepültek, valamint a muszlim hitre áttért lengyelek.
A mecsetet 2010-ben kezdték el építeni és eredetileg a 2012-re tervezték a megnyitását, de az késedelmet szenvedett a helyi lakosok tiltakozásai miatt. 2014-ben az épülő mecsetre ismeretlen személyek lőfegyverből több lövést adtak le. Lengyelországban jelenleg összesen 6 működő mecset található, többek között a balti-tengeri Gdanskban, valamint a nyugat-lengyelországi Poznanban.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.