Különös indonéz kitüntetést kapott Kim Dzsong Un

Egy Indonézia alapító elnökéről elnevezett központ úgy döntött, kitünteti az észak-koreai diktátort, amiért következetesen harcol az imperializmus ellen.

  • hvg.hu hvg.hu
Különös indonéz kitüntetést kapott Kim Dzsong Un

A Balin taláható Sukarno Központ idén az észak-koreai diktátornak, Kim Dzsong Unnak ítélte oda azt a nemzetközi államférfiúi kitüntetését, amelyet korábban Nobel-békedíjasok és arra jelöltek kaptak meg.

A Sukarno Központ Indonézia első, alapító elnökéről kapta nevét, a központ által alapított díjat pedig korábban Mahatma Gandhi, vagy Aung Szan Szjú Kjí mianmari ellenzéki vezető is megkapta.

MTI / EPA / Yonhap / Rodong Sinmun

Az idén viszont Kim Dzsong Unt választották díjazottnak, ezt pedig csütörtökön magának Indonézia alapító elnökének lánya jelentette be. Azzal indokolta Kim Dzsong Un kitüntetését, hogy az észak-koreai vezető szerintük "következetes a nagy vezető, Kim Ir Szen eszméinek a megvalósításában, vagyis az imperializmus elleni harcban".

A Sukarno Központ korábban Kim Ir Szennek is odaítélte a díjat, akit a függetlenség és a béke hősének neveztek, ezért most ennek folytatásaként adták oda Kim Dzsong Unnak a neokolonializmus elleni harcért.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.