Homályban hagyva

Nem szívbajos Gerardo Pollicita argentin államügyész, aki a múlt pénteken arra kérte az illetékes szövetségi bírót, hogy emeljen vádat Cristina Fernández de Kirchner államfő, valamint Héctor Timerman külügyminiszter ellen az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Jorge Capitanich elnöki kabinetfőnök rögvest a kormány destabilizálására tett kísérletnek, valamint jogászi puccsnak bélyegezte a lépést. Ami azért bátor tett, mert Pollicita elődje, a vádakat eredetileg megfogalmazó – és a vádemelés kérelmezését szintén fontolóra vevő – Alberto Nisman a múlt hónapban, gyanús körülmények között elhunyt. Az eset azóta is lázban tartja a latin-amerikai országot, ahol egyre bonyolultabb összeesküvés-elméleteket szőnek, s a lakosság többsége csupán egyben biztos: az igazság soha nem fog kiderülni.

A mind szövevényesebb ügy gyökerei két évtizedre nyúlnak vissza. 1994. július 18-án, Buenos Airesben, az argentin–zsidó kulturális központ (AMIA) épületébe hajtott egy öngyilkos merénylő, akinek Renault Trafic furgonjában műtrágya és üzemanyag keverékéből készült, 275 kilogramm bomba rejlett. A robbanásban 85 ember vesztette életét, háromszázan megsérültek, és ez volt a második világháború után a legtöbb áldozattal járó, zsidók ellen intézett támadás. Argentínában él Dél-Amerika legnagyobb, a becslések szerint 250 ezres zsidó közössége, s két évvel korábban már történt hasonló merénylet: 1992. március 17-én Izrael Buenos Aires-i nagykövetségét érte bombatámadás, amelyben 29-en haltak meg.

A vizsgálat sokáig nem vezetett eredményre. Az argentin politikai elit az AMIA elleni akciót éppúgy igyekezett agyonhallgatni, mint ahogyan az 1974–1983 közti katonai diktatúra 30 ezer ember – főleg baloldali ellenzékiek, szakszervezeti aktivisták, diákok és újságírók – eltűnésével, illetve halálával járó „piszkos háborújának” történéseit. A bombával megrakott furgont vezető férfi a Hezbollah tagja volt, és a merénylet megszervezésével kapcsolatban rögtön gyanúba keveredett a libanoni síita szélsőséges szervezetet támogató Irán, amely az 1990-es évektől latin-amerikai hálózat kiépítésén fáradozott. Az ügyben eljáró Juan José Galeano szövetségi bíró azonban hibát hibára halmozott, de pénzt is ajánlott tanúvallomásért. Emiatt vádat emeltek ellene, valamint az igazságszolgáltatás akadályozásáért Carlos Menem akkori elnök ellen – a politikusokat érintő argentin jogi eljárások hosszadalmasságára példaként az idén talán bíróság elé is állhatnak.

A totojázást a 2003-ban elnökválasztáson győztes Néstor Kirchner – a jelenlegi államfő néhai férje – unta meg, és nemzeti szégyennek minősítve a vizsgálat elakadását, 2005-ben Nismant bízta meg, hogy járjon az ügy végére. Ehhez az 1963-as születésű, ambiciózus jogásznak hatvanfős stábot és bőkezű költségvetést adott. Ugyanabban az évben emelte fel szavát az AMIA-támadás tetteseinek kézre kerítéséért Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke, aki 2013-ban Ferenc néven pápa lett. Az évi 140 ezer dollárnak megfelelő fizetést húzó Nisman megszolgálta a bizalmat: 2006-ban hivatalos vádiratot állított össze, amelyben a Hezbollahot és Iránt tette felelőssé az 1994-es merényletért. Már akkor sem óvatoskodott, mert az Interpolnak is eljuttatott listáján nemcsak Imad Mugnija, a Hezbollah biztonsági főnöke szerepelt, hanem Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt iráni elnök, illetve védelmi minisztere, Ahmad Vadimi tábornok, valamint Mohszen Rezai, az Iráni Forradalmi Gárda exparancsnoka és Mohszen Rabbani, aki a Buenos Aires-i iráni követség kulturális attaséjaként állítólag az érdemi szervezőmunkát végezte.

Teherán tagadta, hogy része lett volna a merényletben, és a vádakat cionista cselszövésnek minősítette. Nisman szorgosan gyűjtötte az adatokat, igénybe vette amerikai hírszerzési források segítségét, Kirchner pedig 2007-ben az ENSZ Közgyűlése előtt mondott beszédében ostorozta Iránt, mert nem hajlandó együttműködni a vizsgálattal. A lendület azonban megtört, miután a 2007-es elnökválasztáson aratott sikerével Fernández követte az ország élén férjét, aki 2010-ben szívrohamban elhunyt. Nisman előbb 2012-ben nem kapta meg a főügyészi posztot, amire esélyesnek tartották – a pozíció az új államfő hívének tartott Alejandra Gils Carbóé lett –, majd 2013-ban Fernández kezdeményezésére a pártja ellenőrzése alatt álló törvényhozás egy Iránnal közös vizsgálóbizottság felállításáról döntött, amely átvenné az ügyet.

Az elnök azt állította, hogy erre azért van szükség, mert Teherán úgysem adná ki az állampolgárait, az argentin törvények pedig nem teszik lehetővé, hogy valakit távollétében elítéljenek, ám Nisman, az ellenzék, valamint a zsidó szervezetek úgy vélték, a valódi cél a vizsgálat leállítása. Tavaly májusban egy szövetségi fellebbviteli bíróság alkotmányellenesnek minősítette ugyan a bizottság létrehozását – amibe Teherán nem is egyezett bele –, ám Nisman titkos alkut sejtett a kísérlet mögött. Ebben állítása szerint Fernández és Timerman elsikálta volna az ügyet, és cserébe argentin gabonaszállítmányokért iráni olaj érkezett volna az energiahordozó-importra szoruló latin-amerikai országba. Az államügyész össze is állította 290 oldalas jelentését, amiben az államfő, a külügyminiszter és több társuk felelősségét vetette fel, és január 19-én ismertette volna azt a törvényhozásbeli meghallgatásán. Előző este azonban holtan találtak rá a Buenos Aires előkelő negyedében lévő lakásában, ahol azóta élt, hogy különvált a feleségétől, két tizenéves lánygyermeke anyjától.

Az első hivatalos közlemény szerint a kongresszusi fellépésére aprólékosan készülő Nisman kölcsönbe kapott pisztollyal öngyilkosságot követett el, ám gyorsan sorjázni kezdtek a gyanút keltő információk. Az államügyész – akit ugyanabban a La Tablada zsidó temetőben helyeztek örök nyugalomra, mint az AMIA-merénylet áldozatait – kezén nem találtak lőport, és bár belül volt a kulcs, a lakás bejárati ajtaját csak behúzták. Arra sincs magyarázat, hogy az életveszélyes fenyegetések miatt védőőrizetet kapott Nisman kirendelt tízfős testőrcsapata miért nem volt a helyén a végzetes vasárnapon. Az öngyilkosság teóriáját először elfogadó Fernández röviddel később már gyilkosságról beszélt, amit az argentin titkosszolgálat (SI) renegát ügynökei követtek volna el, akik amúgy is hamis információkkal vitték tévútra Nismant. Az igazságszolgáltatás akadályozásával kapcsolatos vádakat és az Iránnal kötött titkos alkut tagadó államfő – akit az októberi elnökválasztás győztesének beiktatásáig tartó hivatali ideje végéig mentelmi jog véd – be is jelentette, hogy kezdeményezi az SI feloszlatását és helyette új szervezet alakítását. Ezt azonban elemzők inkább látják hatalmi harc részének, a titkosszolgálatot ugyanis Fernández nem volt képes a befolyása alá vonni, noha a tavalyi év végén több vezetőjét is felmentette.

NAGY GÁBOR