Kétszer is mustárgázt vetett be az Iszlám Állam

"Égett a testem" - nyilatkozta a The Guardian brit lapnak az egyik szír túlélő. Augusztusban kétszer vetett be vegyi fegyvert az Iszlám Állam Szíriában.

  • hvg.hu
Kétszer is mustárgázt vetett be az Iszlám Állam

Az augusztus 11-i szíriai támadás után már igazolódott, hogy mustárgázt vetett be a civil lakosság ellen az ISIS, az augusztis 21-én elkövetett háborús bűncselekményt is bizonyították, miután azonosították a gázt - írja a The Guardian. A sérültek arról számoltak be, hogy a tüzérségi lövedékek közeli becsapódása után várt robbanások elmaradtak, azt hitték sértetlenül túlélik a történteket. Azonban a lövedékek mustárgázt tartalmaztak, maró hatása órák múlva égetni kezdte a légzőszerveiket, a szemüket és a bőrüket is.

Több család szenvedett súlyos égési sérülést, bőrük felhólyagosodott. A gázt az első világháborút követően betiltották, alkalmazása háborús és emberiség ellenes bűncselekménynek számít. A térség diktatúrái és féldiktatúrái azonban nagy mennyiségű vegyi fegyvert halmoztak fel az évtizedek során. Két éve az el-Assad rezsimhez kötik a több száz áldozatot követelő szarin ideggáz Damaszkuszi bevetését.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.