Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ha a balkáni országok lezárják a határaikat, úgy Olaszország egy Albánián keresztül érkező újabb menekültáradatra készülhet – közölték a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szakértői.
A menekültek a magyar zöldhatár lezárása mellett egyre nagyobb nehézségekkel szembesülnek Horvátországban és Szerbiában is, ezért az IOM arra számít, hogy újabb útvonalakat fognak keresni Észak-Európába.
Albánia a kivándorlási válság újabb frontjává válhat, hiszen az Olaszország és Albánia közötti 80 kilométeres adriai-tengeri útvonal nem számít újdonságnak, már 20 évvel ezelőtt is használta több ezer albán menekült, hogy eljusson Dél-Olaszországba – mondta Leonard Doyle, az IOM szóvivője az APA hírügynökségnek.
Könnyen lehet, hogy a menekültáradat a télen újra erre az útvonalra terelődik – tette hozzá.
Az olasz belügyminisztérium is figyelemmel kíséri a balkáni helyzet alakulását. Mindenekelőtt a Karintia osztrák tartománnyal határos észak-olasz Friuli-Venezia Giulia régió tart egy kibontakozó horvátországi menekültválságtól.
"Szoros figyelemmel kísérjük a balkáni, különösen a horvátországi menekülthelyzetet" – mondta Gianni Torrenti, a regionális parlament bevándorlásért felelős tagja.
Az utóbbi tíz hónap során 500 ezer menekült, köztük számos szíriai és iraki érte el az Európai Unióhoz tartozó Görögországot Törökországon keresztül. Többségük Macedónia irányában vonult tovább, hogy Horvátországon vagy Magyarországon keresztül eljuthasson először Ausztriába, majd végül Németországba.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.