Az USA a kialakult válságra reagálva növeli az általa befogadható menekültek számát – jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap, miután Berlinben találkozott német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel. Az ígéret szerint a jelenlegi 70 ezer helyett az októberben kezdődő 2016-os pénzügyi évben 85 ezer, a 2017-es periódusban pedig 100 ezer menekült találhat új otthonra a tengerentúlon. A legutóbbi rendelkezésre álló adatok alapján a 2013-as pénzügyi évben az USA valamivel a kvóta alatt, 69 926 embert fogadott be, akik első lépésként jellemzően az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál (UNHCR) regisztráltatták magukat. A legtöbben Irakból (19 488) telepedhettek le az USA-ban, aztán Mianmar (16 299), Bhután (9134) és Szomália (7608) következett. Szíria a listán csupán 36 fővel szerepelt, s az USA a polgárháború 2011-es kezdete óta is csak mintegy 1600 szíriait fogadott be, közülük több mint ezret a szeptemberben záruló 2015-ös pénzügyi évben.
A Fehér Ház azt ígéri, hogy az októberben kezdődő 12 hónap alatt tízezer szíriai menekült kaphat letelepedési vízumot – a civil szervezetek tízszer ennyi befogadására sürgetik Washingtont –, őket az UNHCR által már regisztrált 17 ezer emberből választanák ki. Ez azonban nem lesz egyszerű. A republikánus többségű kongresszus nem szólhat ugyan bele a kormány által meghatározott, régiókra lebontott kvótákba, ám a feladatra megszavazott pénzzel megpróbálhat korlátokat állítani. Tavaly az USA 1,1 milliárd dollárt költött a menekültek befogadási programjára – és eddig 4,1 milliárd dollárral segítette a Közel-Keleten a szíriai menekültekkel foglalkozó humanitárius szervezeteket –, de jövőre ennél jóval többre lesz szükség.
A republikánusok szerint a Fehér Ház anélkül dönt a kvóta emeléséről, hogy garantálná, a lehetőséget nem használják ki potenciális terroristák. Ők helyesebb megoldásnak tartanák, ha a Közel-Keletről megindult menekülteknek az otthonukhoz legközelebb kínálnának letelepedési lehetőséget, ahonnan hazatérhetnek. A biztonsági szempontok hangsúlyozása tovább lassíthatja az eljárást, ami a New York és Washington elleni, 2001. szeptember 11-ei terrortámadás óta amúgy is bonyolult, és egy-egy menekült ügyének elbírálása 18–24 hónapig tart.