A sárkányszörf (kitesurf) azon dolgok közé tartozik, amelyek utoljára jutnának az ember eszébe a mai Közel-Kelet és Észak-Afrika kapcsán. Márpedig a Marokkóhoz tartozó Nyugat-Szahara tengerparti városában, az állandó széljárása és homokdűnéi miatt a strandsportok paradicsomának tartott Dahlában rendezték az idei sárkányszörf-világbajnokság első fordulóját. Az esemény is jelzi, hogy miközben a hozzá közeli térségekben háborúk dúlnak, az Afrika északnyugati csücskében lévő királyság a nyugalom szigete, ami akár furcsának is tűnhet.
Erre a paradoxonra emlékeztethettek a Tangerben múlt hónapban sorozatban tartott többezres tüntetések, amelyek a legnagyobb megmozdulások voltak 2011 óta, amikor az arab felkelések hatására Marokkót sem kerülték el a demokráciát követelő demonstrációk. Az északi kikötővárosban heteken át ezrek tódultak az utcákra a magas víz- és áramszámlák miatt, és a francia kézben lévő szolgáltató cég kiebrudalását követelték. Az amúgy a liberális életfelfogásáról ismert város kávézóiban és üzleteiben gyertyákat gyújtottak szolidaritásból, márpedig Marokkóban igen ritka az elégedetlenség ilyen nyílt megnyilvánulása.
Bár a rohamrendőrök most is felvonultak és utcákat zártak le, a tüntetéseket – akárcsak négy éve – nem fojtották vérbe. Talán ez lehet az egyik titka annak, hogy a monarchia megúszta kisebb reformokkal. VI. Mohamed király 2011-ben a több tízezres megmozdulások után pár héttel új alkotmányt húzott elő a kalapjából, és sokak meglepetésére lemondott királyságának isteni eredetéről – ami, ha csak jelképes döntés is, mégsem kis engedmény abban a térségben, ahol a hatalom a mindent vagy semmit játéka. Feladta azt a jogát is, hogy feloszlathatja a parlamentet, viszont továbbra is lecserélheti a kormányfőt. Még 2011-ben általános választást tartottak, amelyet a mérsékelten iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (PJD) nyert, az uralkodó pedig ki is nevezte miniszterelnöknek az addig ellenzéki párt vezetőjét, Abdelilah Benkiranét.
Mindez elég volt ahhoz, hogy a demokratikus követelések elüljenek, ám a hatalom azért alapvetően az udvar kezében maradt. Elvben a nemzetbiztonság, a külügyek és a vallás kérdésén kívül a kormány az illetékes, az igazi döntéseket mégis a király és tanácsadói hozzák, mint ahogy a fontos kinevezések is az uralkodót illetik. De változott a tiltakozásokkal szembeni légkör, és a hatalom jobban tűri az elégedetlenséget. Az idén nyáron például a Femen nemzetközi nőmozgalom két aktivistája Rabatban félmeztelenre vetkőzve hívta fel a figyelmet a melegek jogainak marokkói tiprására. A Franciaországból érkezett két hölgy megúszta kiutasítással.
Marokkóban nemcsak a homoszexualitást, de az alkoholfogyasztást és a házasságon kívüli szexet tiltó törvényeknek sem szereznek általában érvényt. És bár jogvédő szervezetek szerint ma is előfordulnak törvénytelen letartóztatások és visszaélések a börtönökben, mindez semmi VI. Mohamed apja, az 1999-ben elhunyt II. Hasszán uralma alatti kínzásokhoz, gyilkosságokhoz és eltűnésekhez képest. Viszont kétségtelen, hogy a király személyes felügyelete alatt működő belbiztonsági szolgálatok is a helyükön vannak.
De vajon meddig marad fenn ez a stabilitás? Hiszen a szegénység, a korrupció, a munkanélküliség – a 2011-es arab felkelések mozgatórugói – az észak-afrikai királyságot is sújtja. Sőt Marokkó sem mentes a szélsőséges erőszaktól: 2003-ban és 2007-ben az al-Káidához köthető öngyilkos merénylők több tucat embert öltek meg Casablancában. A kormány elismerte, hogy 1500 marokkói harcol az Iszlám Állam (IS) kötelékében Szíriában, és egyre nyilvánvalóbb, hogy marokkói fiatalok is szép számmal csatlakoznak az Európába tartó menekültáradathoz.
A gazdaság sem muzsikál jól. A remek idei terméshozamok miatt 2015-re várható 5 százalékos gazdasági növekedés tavaly csak ennek a fele volt, és jövőre is csupán ugyanannyit várnak. A 34 év alattiak körében a munkanélküliség 30 százalékos, és az igazán nagy üzleteket az udvarhoz közeli potentátok kapják. A király holdingja alá tartozó cégeknek szinte kötelező kedvezményt adni, de a vállalatbirodalom elővigyázatosságból kivonult az élelmiszer-termelő és -elosztó cégekből, nehogy az a látszat keletkezzék, hogy az uralkodó hasznot húz a drágulásból. A fiatal király eddigi uralkodása alatt sokat javult az infrastruktúra, szaúdi és amerikai pénzek segítségével sótalanítóüzemek, szélparkok és naperőművek épültek, ami javította a víz- és energiaellátást. Nőtt az utak hossza, és javult a telefonszolgáltatás is.
Marokkó talán annyiban más, mint a többi arab ország, hogy a több évszázada fennálló monarchia valós legitimitást élvez. Sem a 2011-es demokratikus mozgalom tagjai, sem a mostani tüntetéseken részt vevők nem akarnak rezsimváltást, hanem a királyság keretein belül képzelik el az igazságosabb társadalmat és elosztást. És ami talán még ennél is fontosabb, a marokkóiak számára a legfőbb vallási-szellemi méltóság maga a király, aki a családfáját Mohamed prófétáig vezeti vissza. A marokkói iszlám a máliki iskolán és a szúfi hagyományokon alapszik, amelyek a leginkább liberális és toleráns szárnyai a vallásnak.
Az ijú uralkodó legelőrelátóbb lépése, hogy tíz évvel ezelőtt Rabatban olyan szemináriumot hozott létre, amely imámoknak nyújt vallásoktatást (legyenek ők akár férfiak, akár nők). Mégpedig azzal a céllal, hogy alternatívát kínáljon a radikális csoportok és a szaúdi vahabizmus által hirdetett szélsőséges vagy konzervatív elveknek. A királyt ebben állítólag Mulaj Szulejmán marokkói király és a vahabita vallástudósok közötti XVIII. századi levelezés ihlette. Ezekben az irományokban a szaúdiak eretnekséggel és bálványimádással vádolták a marokkóiakat, és a vahabita tan követését követelték tőlük. Szulejmán visszavágott, elítélte a vahabiták sír- és szentélyrombolásait – amiket ma az Iszlám Állam is művel –, és emlékeztetett: a máliki tradíció a Koránból és a szunnából, azaz a próféta tettein és szólásain alapuló hagyományból gyökerezik.
A rabati iskolában más muszlim országokból – például a szélsőséges iszlám által szintén fenyegetett Mauritániából, Maliból, Csádból, Nigerből vagy Nigériából – érkezett imámok is tanulnak, de vannak francia és olasz muszlim tanoncok is. Ahmed Abbadi, a szeminárium vallási vezetője nem titkolja, hogy VI. Mohamed célja a szaúdi vahabizmus és a dzsihádista ideológia marokkói, afrikai és európai visszaszorítása. Szakértők szerint korai még megítélni az iskola hatékonyságát, hiszen nemzedékeken átívelő feladat az iszlám legitim értékeinek és gyakorlatának meghatározása, és annak tisztázása, hogy ki illetékes a vallás nevében szólni.
KERESZTES IMRE
