„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A szerb főváros egyik ismert cukrászdájában robbantotta fel magát egy ötven év körüli férfi délután fél egy után. A környező épületekben is érezték a detonációt. A férfi meghalt. Sérültekről nincs hír.
A szerb belügyminisztérium szerint a férfi mindenkit kizavart a helyiségből, ez után robbantotta fel magát. Egyelőre nem tudni róla sokat, csak azt, hogy ötven év körüli volt.
A környéken lakók szerint a detonáció a környező épületekben is érezhető volt.
Egy szemtanú azt mondta: a férfi megmutatta a robbanóeszközt a cukrászda dolgozóinak, majd azt mondta, hogy fel fogja robbantani magát, úgyhogy mindenki menjen ki. Ezután ráfeküdt a bombára, és aktiválta. Egy közelben lakó szerint nem a cukrászda volt alkalmazottjáról van szó, mivel ott csak nők dolgoztak.
A rendőrség még helyszínel, részleteket nem közölt.
A Petkovic cukrászda tulajdonosa Bratislav Petkovic egykori művelődési miniszter.
A robbanásban senki más nem sérült meg, a szerb sajtó azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a cukrászda közvetlen közelében gimnázium, bank, pékség, húsbolt, gyógyszertár, étterem és egy piac is van.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.