szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Észak-Korea hétfőn bejelentette, hogy felszámolja az ENSZ-en keresztül fenntartott diplomáciai érintkezését az Egyesült Államokkal, mert az szankciókat hozott az ország vezetője, Kim Dzsong Un és több munkatársa ellen.

Phenjan már vasárnap értesítette Washingtont, hogy teljesen lezárja a "New York-i csatornának" nevezett kapcsolatot, amelyen keresztül kétoldalú ügyeket intéztek eddig. A két állam között eleve nincsen diplomáciai összeköttetés, és a New York-in kívül más hivatalos érintkezési forma.

Az amerikai pénzügyminisztérium múlt szerdán első alkalommal hozott szankciókat Kim Dzsong Un és a világtól elzárt, kommunista ország több más vezetője ellen. Az észak-koreai hivatalos hírügynökség ezután közzétette a külügyi tárca közleményét, amely szerint az Egyesült Államok kényszerintézkedései "a lehető legellenségesebb cselekedetnek" és "nyílt hadüzenetnek" számítanak.

 

Szigorított az EU, még rosszabb lesz Észak-Koreának

Phenjan azzal is fenyegetőzött, hogy az Észak-Koreában fogva tartott két amerikai állampolgárral szemben "háborús törvények" alapján fog eljárni. Őket már korábban 10, illetve 15 év kényszermunkára ítélték kémkedés, felforgatás és más államellenes bűncselekmények vádjával.

Az észak-koreai hadsereg további válaszcsapással fenyegetőzött arra reagálva, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea megállapodott a THAAD típusú, korszerű amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítéséről.

 

Paranoiás és evési kényszerrel küzd Kim Dzsong Un

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!