Az Interfax technikai hibára hivatkozva vonta vissza az Iszlam Karimov üzbég elnök halálának megerősítéséről szóló hírét. Korábban a taskenti kormányra hivatkozva jelentették, hogy 79. életévében elhunyt az elnök.
Karimov állítólagos halálával kapcsolatban továbbra is nagy a homály.
A haláláról először a Reuters hírügynökség számolt be pénteken diplomáciai forrásokra hivatkozva, a nap folyamán pedig Binali Yildirim török miniszterelnök már részvétét is nyilvánította.
Helyi források szerint csütörtökön az üzbég hatóságok sürgősen mozgósították a köztisztasági dolgozókat Karimov szülővárosában, Szamarkandban, hogy tegyék rendbe a város központi utcáit. Mindez egyes vélekedések szerint az államfő temetésének előkészületeit is jelenthette.
A 78 éves Karimov a kisebbik lánya, Lola Karimova-Tillyaeva szerint szombaton kapott agyvérzést.
A taskenti kormány azóta hallgatott az országot az 1991-ben elnyert függetlensége óta irányító elnök állapotáról, ami már korábban is olyan találgatásoknak adott táptalajt, amelyek szerint meghalt.
Korábban Karimov a jogelőd volt szovjet tagállam, az Üzbég SZSZK elnöke volt. Nemzetközi szervezetek szerint Karimov rezsimje folyamatosan megszegte az emberi jogokat és a sajtó szabadságához fűződő jogokat is.