A Vatikánban imádkoznak Trump megvilágosodásáért

"Imádkozni fogunk érte, hogy Isten megvilágosítsa" – mondta a szentszéki államtitkár.

  • MTI MTI
A Vatikánban imádkoznak Trump megvilágosodásáért

Jókívánságait fejezte ki Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek szerdán Pietro Parolin szentszéki államtitkár, és hozzáfűzte, hogy imádkozik "megvilágosodásáért".

"Minden jót kívánunk az új elnöknek ahhoz, hogy valóban gyümölcsöző kormányzata legyen" – mondta Parolin a vatikánvárosi rádiónak.

"Ígérjük, hogy imádkozni fogunk érte, hogy Isten megvilágosítsa és támogassa őt természetesen hazája, illetve a világ békéjének és jólétének szolgálatában. Úgy vélem, manapság mindenkinek a komoly konfliktusokként és mély gyötrelmekként jellemezhető globális helyzet megváltoztatásán kell dolgoznia" – tette hozzá.

Az év elején Ferenc pápa felvetette, hogy Trump "nem keresztény", mert nem hidat akar építeni, hanem falat akar emelni az amerikai-mexikói határon. A katolikus egyházfő szóvivője később rámutatott, hogy Ferenc pápa szavait nem szánta személyes támadásnak az akkor még az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért versengő Donald Trump ellen.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.