Kelemen Hunor: már nem fogynak a magyar szavazatok

Az RMDSZ elnöke szerint a romániai parlamenti választások urnazárásakor közzétett exit poll felmérések eredményei azt jelzik, hogy megfordult a magyar szavazatok romániai apadási tendenciája.

  • MTI
Kelemen Hunor: már nem fogynak a magyar szavazatok

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség kolozsvári eredményvárójában tartott rövid sajtótájékoztatóján köszönte meg a magyar emberek bizalmát.

Ma felmutattuk közösségünk erejét. Ma ...

Ma felmutattuk közösségünk erejét. Ma megmutattuk, hogy ha összefogunk, akkor tudunk eredményesek lenni. Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt bizalmával!

Az első mérések azt jelzik, hogy az RMDSZ magasan az öt százalék fölötti eredményt ért el, és "sikerült biztosítani a a magyarok arányos képviseletét a román törvényhozásban". Elmondta, a csökkenési spirál visszafordítása nem tulajdonítható egyetlen dolognak.

"Az elmúlt években igyekeztünk a döntéseinkkel a társadalmi elvárásokra válaszolni. Akkor is, amikor az összefogásról volt szó, akkor is amikor az újításokról volt szó, amikor egy hiteles megvalósítható programról volt szó, akkor is, amikor a belső szolidaritást kellett erősíteni"- fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Exit poll: baloldali győzelem, az RMDSZ a parlamenti küszöb fölött Romániában

A Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 6 százalék körüli támogatottsággal juthat be a bukaresti törvényhozásba a vasárnap este közzétett első becslések szerint.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.