BUK-lövés: amikor Moszkva szava lassan elakad

„Megdönthetetlen bizonyítékokkal támasztható alá, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok Oroszországból átvitt, majd gyorsan visszaszállított BUK légvédelmi üteggel lőtték le 2014. július 17-én a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing–777-es gépét" – mondta a 298 ember életét kioltó katasztrófa hátterét kivizsgáló nemzetközi bizottság egyik tagja, Wilbert Paulissen, a holland rendőrség nyomozati részlegének vezetője. A múlt héten ismertetett jelentésből egyebek mellett kiderül: az 5,5 méter hosszú, 700 kilogrammos rakétát az oroszpárti szakadárok kezén lévő területről, egy Sznyiznétől hat kilométerre délre fekvő szántóföldről bocsátották fel. A mobil kilövőállást pedig egy fehér színű, Volvo típusú autótréleren néhány órával a támadás előtt, katonai kísérettel vitték át Oroszországból. A BUK állítólag egy Kurszkban szolgáló orosz légvédelmi egységhez tartozik, s már július 18-án visszakerült a határ orosz oldalára.

A kilövés hangját és a füstcsíkot a közelben lakók is észrevették, de a BUK állítólag látszott az amerikai és európai műholdak által készített fényképeken is. A vádakat a katasztrófa idején rögzített beszélgetések is alátámasztják: a vizsgálók szerint a szakadárok egymás között elismerték a gép lelövését. Igaz, először azt hitték, hogy újabb ukrán katonai gépet találtak el.

A vizsgálóbizottság tagjai megneveztek száz olyan embert is, akinek köze lehetett az akcióhoz, és kizárták annak a lehetőségét, hogy az utasokkal a repülőgépre felcsempészett pokolgép végzett volna. A holttestek megvizsgálása során egyértelművé vált, hogy a robbanás a törzsön kívül történt, az áldozatok maradványaiban a rakéták darabjai mellett az ablakok üvegszilánkjait is megtalálták. A most befejezett vizsgálat előtt egy évvel egy másik bizottság tagjai is megállapították, hogy BUK-üteggel lőtték le a Boeinget – ám akkor még nem nevezték meg, kik hajtották végre az akciót.

    Párhuzamos légi utak    

Három évtizeddel a Malaysia Airlines gépének kelet-ukrajnai tragédiája előtt Moszkva egyszer már belegabalyodott a hazugságok és féligazságok hálójába. Bár Gennagyij Oszipovics, a szovjet légierő pilótája a távol-keleti Szahalin sziget közelében 1983. március 8-án lelőtte a dél-koreai Korean Airlines Alaszkából Szöulba tartó gépét, a moszkvai vezetés nyolc napon keresztül azt állította, hogy a 269 embert szállító Boeing–747-es sértetlenül elhagyta az ország légterét.

A hidegháború csúcspontján bekövetkezett incidensért ugyanakkor nem csupán Moszkvát terheli felelősség. A dél-koreai gép nem válaszolt ugyanis a kapcsolatfelvételt erőltető pilóták jelzéseire – még a gép közelében leadott géppuskasorozatra sem –, az USA pedig beismerte, hogy a katasztrófa idején a közelben tartózkodott egy amerikai kémrepülőgép, amelynek radarjele igencsak hasonlított a Jumbóéra.

A KAL 007-es járat tragédiája a balszerencse és a kölcsönös bizalmatlanság iskolapéldája: a Boeing az alaszkai felszállás után azonnal eltért a helyes útiránytól – így keveredett a Szovjetunió fölé –, és pontosan olyan térségek felé haladt, ahol a szovjet légvédelem legtitkosabb támaszpontjai, illetve védelmi rendszerei voltak. Az is hozzájárult ahhoz, hogy Moszkva rövid habozás után végül kiadta a tűzparancsot, hogy arra az időszakra estek a nyugat-európai amerikai rakétatelepítések, és a Kreml attól tartott, hogy az USA bármelyik pillanatban támadást intézhet a Szovjetunió ellen.

Bár már több mint három évtized telt el a katasztrófa óta,  továbbra is tart a magyarázkodás. Legutóbb tavaly decemberben számoltak be az orosz médiumok arról, hogy az USA állítólag már 1983-ban elismerte egy Japánnak küldött titkos üzenetben, hogy a szovjetek azt hitték, a kémrepülőgépet lövik le, azaz nem szándékosan semmisítettek meg egy utasokkal teli polgári repülőgépet. A titkos beismerés ellenére – írták az orosz lapok – Washington még nagyon sokáig szándékos tömeggyilkosságnak minősítette az incidenst.

Moszkva egyelőre hallani sem akar a felelősség elismeréséről. Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin államfő szóvivője még a jelentéssel sem volt hajlandó foglalkozni, s újságírói kérdésekre először csak azt mondta, hogy nincs mit megerősítenie vagy cáfolnia. Később hozzátette: az egész ügyet átszövik a spekulációk és az ellenőrizetlen forrásokból származó információk. Oroszország, amely továbbra is Ukrajnát vádolja az MH17-es járaton repülő gép lelövésével, nincs könnyű helyzetben, hiszen a tragédia óta eltelt bő két évben többször is füllentésen kapták már a Kreml álláspontját védelmező illetékeseket.

Az első és az egyik legsúlyosabb baklövés az volt, amikor a szakadárok egyik parancsnoka, az Oroszországból érkezett Sztrelkov kapitány néhány perccel a Boeing lezuhanása után elbüszkélkedett azzal, hogy a felkelők lelőtték az ukrán légierő An–26-os gépét, s a „madárka” egy mezőre esett. Röviddel később, amikor már egyértelmű volt, hogy polgári gépet ért találat, Sztrelkov a közösségi oldalán megosztott egy olyan, hivatalosnak beállított ukrán nyelvű közleményt, amely szerint a kormányhadsereg lelőtt egy, a szakadárokat segítő gépet. A szöveggel csak annyi baj volt, hogy azt eléggé döcögő ukrán nyelven írták, s hasonló dokumentumot Kijevben sohasem adtak ki.

Az is figyelemre méltó, hogy az orosz vezérkar sokáig azt állította, a katonai műholdfelvételeken a Boeing közelében jól látszik egy ukrán Szu–25-ös harci gép is, és ez lőhette ki a végzetes rakétát. Ezt a vádat néhány nappal ezelőtt Moszkva hivatalosan is visszavonta, valószínűleg részben azért is, mert a Szu–25-ösök jellemzően földi célokat támadnak, s nem emelkednek 6-7 ezer méternél magasabbra, míg a maláj gép 10 ezer méteren repült a katasztrófa pillanatában.

Az orosz propaganda „zavaró körökkel” is próbálkozott. Az orosz állami médiumokban is megszólalt például az a Carlos nevű férfi, aki az orosz források szerint Ukrajnában dolgozott légiirányítóként, s azt állította, hogy két ukrán gép eredt a maláj utasszállító nyomába. A csak spanyolul nyilatkozó irányító tündöklése nem tartott sokáig, kiderült ugyanis, hogy az ukrán törvények szerint csak az ország állampolgárai szolgálhatnak ebben az állásban, és Carlos nevű munkatársat nem alkalmaztak az ukrán hatóságok.

Az orosz „szakértők” később azt is „bebizonyították”, hogy az MH17-est az amerikai hírszerző szolgálat lövette, illetve robbantotta fel, s az akciót két, Ukrajnában tevékenykedő amerikai ügynök tervelte ki. A moszkvai médiumokban meg is jelentek az összeesküvést állítólag bizonyító hangfelvételek, amelyeken az egyik amerikai feltűnő angol akcentussal beszélt ördögi tervéről. Egy ideig még az a teória is tartotta magát, amely szerint az ukránok a Putyin elnököt Varsóból Moszkvába szállító kormánygépet akarták leszedni. Azt viszont már nehéz volt megmagyarázni, miként gondolhatták az ukránok azt, hogy az orosz államfő kockáztatja, hogy Ukrajna fölé repüljön. Különösen úgy, hogy Varsóból nem is Délkelet-Ukrajnán keresztül vezet Moszkvába a legrövidebb út.

A legújabb jelentés közzététele után az áldozatok hozzátartozói újabb lendülettel perelhetik az orosz államot, illetve követelhetik a feltételezett bűnösök kiadását. A perek már tavaly, az első elemzés után megkezdődtek, Hollandiában a támadás végső felelősének tartott Vlagyimir Putyint jelentették fel. Bár Moszkva általában nem szívesen adja ki állampolgárait a külföldi hatóságoknak – nem került Nagy-Britanniába az Alekszandr Litvinyenko kiugrott orosz titkosszolgálati tiszt meggyilkolásával vádolt két orosz ügynök, Dmitrij Kovtun és Andrej Lugovoj sem –, a hozzátartozók bíznak a csodában. „Elégedettek vagyunk a vizsgálattal, még egyszer kiderült, hogy Oroszország hazudozik és manipulál. Tudjuk, hogy nagy küzdelem lesz, de bízunk abban, hogy felelősségre vonják az elkövetőket” – mondta a jelentés nyilvánosságra hozatala után Will Mayne, aki 2014-ben 20 éves testvérét, Richardot veszítette el.

Bár a jelentés valóban megvizsgálta a tragédia körülményeit, arról nem esik benne szó, hogy a kormányok és a légitársaságok, amelyek állítólag tudtak arról, hogy hatékony légvédelmi eszközök kerültek a szakadárok kezére, miért nem állították le a forgalmat a harcok sújtotta területek fölött. Különösen az után, hogy pár nappal az MH17 tragédiája előtt az oroszpárti lázadók – igaz, kisebb magasságban – már lelőttek egy katonákat szállító ukrán gépet.

Párhuzamos légi utak

Három évtizeddel a Malaysia Airlines gépének kelet-ukrajnai tragédiája előtt Moszkva egyszer már belegabalyodott a hazugságok és féligazságok hálójába. Bár Gennagyij Oszipovics, a szovjet légierő pilótája a távol-keleti Szahalin sziget közelében 1983. március 8-án lelőtte a dél-koreai Korean Airlines Alaszkából Szöulba tartó gépét, a moszkvai vezetés nyolc napon keresztül azt állította, hogy a 269 embert szállító Boeing–747-es sértetlenül elhagyta az ország légterét.   A hidegháború csúcspontján bekövetkezett incidensért ugyanakkor nem csupán Moszkvát terheli felelősség. A dél-koreai gép nem válaszolt ugyanis a kapcsolatfelvételt erőltető pilóták jelzéseire – még a gép közelében leadott géppuskasorozatra sem –, az USA pedig beismerte, hogy a katasztrófa idején a közelben tartózkodott egy amerikai kémrepülőgép, amelynek radarjele igencsak hasonlított a Jumbóéra.   A KAL 007-es járat tragédiája a balszerencse és a kölcsönös bizalmatlanság iskolapéldája: a Boeing az alaszkai felszállás után azonnal eltért a helyes útiránytól – így keveredett a Szovjetunió fölé –, és pontosan olyan térségek felé haladt, ahol a szovjet légvédelem legtitkosabb támaszpontjai, illetve védelmi rendszerei voltak. Az is hozzájárult ahhoz, hogy Moszkva rövid habozás után végül kiadta a tűzparancsot, hogy arra az időszakra estek a nyugat-európai amerikai rakétatelepítések, és a Kreml attól tartott, hogy az USA bármelyik pillanatban támadást intézhet a Szovjetunió ellen. AP   Bár már több mint három évtized telt el a katasztrófa óta,  továbbra is tart a magyarázkodás. Legutóbb tavaly decemberben számoltak be az orosz médiumok arról, hogy az USA állítólag már 1983-ban elismerte egy Japánnak küldött titkos üzenetben, hogy a szovjetek azt hitték, a kémrepülőgépet lövik le, azaz nem szándékosan semmisítettek meg egy utasokkal teli polgári repülőgépet. A titkos beismerés ellenére – írták az orosz lapok – Washington még nagyon sokáig szándékos tömeggyilkosságnak minősítette az incidenst.