Most még védték, de hamarosan kísérhetik a rendőrök a leváltott elnököt

Két nappal az után, hogy a dél-koreai alkotmánybíróság végleg eltávolította hivatalából, elhagyta vasárnap a Kék Háznak nevezett elnöki palotát Pak Gun Hje.

  • MTI MTI
Most még védték, de hamarosan kísérhetik a rendőrök a leváltott elnököt

A leváltott dél-koreai államfő saját otthonába tér vissza, amely Szöul déli részén, a Kangnam negyedben fekszik, miután négy évig volt a Kék Ház lakója. Távozásakor hívei várták, akik azt kiabálták, hogy "Pak Gun Hje az elnök". Pak otthonához mintegy ezer rendőrt vezényeltek ki, hogy megakadályozzanak bármilyen rendbontást.

Pak az országot a múlt század 60-as éveiben irányító katonai diktátor, Pak Csong Hi lánya, és az ország első elnöknője volt. Sok olyan idős koreai szavazott rá 2012-ben, aki hősnek tekinti Pak Csong Hit.  Pak Gun Hjet pénteken mozdította el végleg hivatalából a dél-koreai alkotmánybíróság, amikor kimondta: a parlament decemberben jogszerűen kezdeményezte az államfő elmozdítását.

Az ország első elnöknőjét azért függesztette fel decemberben hivatalából a dél-koreai parlament, mert kiderült, hogy bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett a kormányzat a gyanú szerint hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj ellenőrzött. Leváltásával Pak mentelmi jogát is elveszítette, és bíróság elé kell állnia korrupció miatt.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.