70 éve ez a világ egyik legveszélyesebb geopolitikai törésvonala

Több ezer tárggyal, dokumentummal, fényképpel és papírra vetett személyes történetekkel a jövő héten teljesen átadják az indiai szubkontinens 70 évvel ezelőtti kettéosztásának emléket állító egyetlen múzeumot. Az indiai Amritszárban a városházán kialakított emlékhelyet tavaly októberben egyszer már megnyitották, de akkor a tárlatnak csak a harmada vált elérhetővé a közönség számára. Talán a függetlenség augusztus 15-ei évfordulója utáni második avatóünnepséggel is a létesítmény ritkaságát és jelentőségét akarják hangsúlyozni. A múzeumot teljes mértékben közpénzből és személyes emlékekből hozták létre, így hűen mutatja a szubkontinensnek a függetlenné válásával egy időben történt, Indiára és Pakisztánra osztásának brutalitását.

Ami azért rendkívüli, mert eddig egyik ország sem volt hajlandó szembenézni a hét évtizeddel ezelőtti véres és szomorú örökséggel. Az újdelhi és az iszlámábádi kormányok által jóváhagyott történelemkönyvek egyoldalúan számolnak be az akkori eseményekről. Mire valaki eléri a huszadik életévét, úgy beléégnek a részrehajló magyarázatok, a féligazságok, hogy tényként kezeli a hivatalos álláspontokat. A pakisztáni középiskolákban például „árulóknak” és „gyilkosoknak” mondják a hindukat, akik muszlimokat „mészároltak le”. Indiában pedig azt tanítják, hogy Mahatma Gandhi, az indiai függetlenség legendás vezéralakja egész India egységéért küzdött, míg Mohamed Ali Dzsinnah, Pakisztán alapítója összejátszott a brit gyarmatosítókkal a különválás érdekében.

Pakisztánból menekülő hinduk. Erőltetett lakoságcsere

Margaret Bourke-White

Hipotetikus a kérdés, hogy mi lett volna, ha az egykori brit gyarmatbirodalom „koronaékszere” egyben marad? Tény viszont, hogy hosszas tárgyalások után az akkori kulcsfigurák – Gandhi és Dzsinnah mellett Dzsaváharlál Nehru, India első kormányfője, illetve Louis Mountbatten, az utolsó brit alkirály – a kettéválás mellett döntöttek, azt remélve, hogy véget vetnek a függetlenségi harcban elharapózó erőszaknak. A tervezés azonban vacak lett, a britek pedig – miután az 1930-as évektől folyamatosan késleltették a szabadság megadását – hirtelen egy egész évvel előbbre hozták az 1948 közepére tervezett kivonulásukat.

A felfokozott hangulatban szinte kódolva volt a tragédia. Pakisztán a muszlim többségű északnyugati és északkeleti területekből, India pedig a jórészt hinduk lakta hatalmas köztes térségből jött létre. De két tartományt, Pandzsábot és Bengált nem tartottak egyben, az azokat átszelő határt pedig két nappal a függetlenség kikiáltása után húzták meg. A rettegés és az egyre fokozódó erőszak miatt az emberek a saját kezükbe vették sorsukat. Senki sem akart kisebbségben élni, és maguk körül sem akartak kisebbségeket.

A modern kori történelem legnagyobb menekülthullámában 12–14 millió ember kerekedett fel, fél- és egymillió között lehetett a meggyilkoltak és az éhínség, betegség miatt elhunytak száma. Legalább 80 ezer nőt raboltak el vagy erőszakoltak meg – rendszerint a másik valláshoz tartozó férfiak. Állítólag az is előfordult, hogy a közösségek megölték a saját nőtagjaikat, hogy ne lássák őket mások által „bemocskolni”. A rémtetteket nem polgárháborúban rivális hadseregek követték el, és az erőszak sem spontán módon alakult. Történészek szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy gyakran a második világháború után leszerelt, fiatal férfiakból álló, szervezett és felfegyverzett csoportok klasszikus etnikai tisztogatásokat hajtottak végre.

Boltosok, kereskedők, földesurak, helyi vezetők, sőt politikusok által pénzelt és irányított milíciák a rendőrségnek és a katonáknak is nekimentek. Volt olyan banda, amelyik harci elefántot is bevetett. Az öldöklésben a felbujtáson túl az önvédelemtől a bosszúig, a családi viszályok rendezésétől a fosztogatásig számos ok szerepet játszott, de az irányítottság magyarázatot adhat az őrület mértékére. A mogul, szikh és brit építészetéről, költőiről, egyetemeiről és könyvesboltjairól híres pakisztáni Lahore jelentős része romokban hevert. A szőnyegkötészetéről és selyméről ismert indiai Amritszárban a pusztítás nyomait öt évig tartott eltüntetni.

Pedig különösen a brit gyarmati idők előtt a hinduk, a muszlimok, a szikhek és más vallásúak alapvetően békésen éltek egymás mellett. Sok esetben – mint például Pandzsábban – még ugyanazt a nyelvet is beszélték. Sőt vannak, akik úgy emlékeznek, hogy a különböző vallási közösségek között erős kapcsolatok voltak, a templomok, kegyhelyek, mecsetek egymás mellé épültek, az egyik hit adományozói más felekezeteket is támogattak, a kulturális és vallási fesztiválokat együtt ünnepelték. A regionális identitás szinte erősebb volt, mint a vallási hovatartozás.

Bettmann

A felosztás mérhetetlen károkat okozott, és azóta sem történt meg az elszámoltatás, a bűnösök megnevezése, nem indult megbékélési folyamat, a sebek nem gyógyultak be. A kettéosztás fájó öröksége a mai napig mételyezi a két ország viszonyát. India és Pakisztán három háborút is vívott egymással, az elsőt mindjárt 1947 októberében Kasmírért, amely azóta is kettéosztott. A másodikat szintén a muszlim többségű egykori hercegségért 1965-ben, a harmadikat pedig 1971-ben, amikor – India segítségével – Kelet-Pakisztán elszakadt a nyugati résztől, és Banglades néven új ország jött létre. Ami újabb tüske Újdelhi és Iszlámábád viszonyában.

A másik démonizálása súlyos gazdasági és társadalmi károkat okoz. A két főváros között mindössze 700 kilométer a távolság, de nincs közvetlen repülőjárat, ahogy a két ország között általában is gyér a légi összeköttetés. A szárazföldi határon alig van átjárás, és bár mindkét nemzet él-hal a krikettért, csak harmadik országban játszanak egymás ellen. India kereskedelmi forgalma nagyobb Nigériával vagy Belgiummal, mint nyugati szomszédjával. Bár Pakisztánban igen népszerűek az indiai Bollywood filmjei, és Indiában is kedveltek a pakisztáni szappanoperák, a kulturális szálak vékonyak. Még az információáramlás is nehézkes, hiszen egyetlen jelentős médiaorgánum sem tart tudósítót a másik országban.

A két atomhatalom közti ellenségeskedés mindkét társadalmat deformálja. Pakisztánban az úgymond indiai fenyegetettség miatt a hadsereg és a titkosszolgálat hatalma megkérdőjelezhetetlen. Az 1,3 milliárdos Indiában a muszlim kisebbség majdnem akkora, mint Pakisztán 200 milliós, többnyire muszlim lakossága. Demográfusok szerint az évszázad közepére India muszlim kisebbsége lesz a világ legnagyobb muszlim lakossága, megelőzve Indonéziát. Ennek ellenére a muszlimok alulképviseltek az indiai parlamentben és a közéletben, és a nacionalista hindu kormányzat 2013-as hatalomra jutása óta egyre jobban fokozódik ellenük az erőszak. India kettéosztásával a világ egyik legveszélyesebb geopolitikai törésvonala jött létre, amely alapvetően határozza meg Ázsia jövőjét.