Előrehozott választásokat tartanak Törökországban

Június 24-én előrehozott elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése érdekében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában.

  • MTI
Előrehozott választásokat tartanak Törökországban

Tavaly április 16-án Törökországban népszavazás döntött a végrehajtó elnöki rendszer jövőbeni bevezetéséről. Míg Erdogan szerint az államfői jogkör kibővítésére az országot fenyegető biztonsági kockázatok miatt van szükség, az elnök ellenfelei szerint a politikus önkényuralmi rendszert épít, s visszaél hatalmával - írtuk korábban a népszavazásról szóló hírünkben.

Az alkotmánymódosítás, amely a végrehajtó hatalmat a parlament helyett az államfő kezébe helyezi, eredetileg a 2019. november 3-ára tervezett elnök- és parlamenti választással lépett volna életbe.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.