szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Úgy tűnik szóváltás miatt történt a gyilkosság egy amerikai középiskolánál.

Újabb iskolánál volt lövöldözés péntek este egy amerikai középiskolánál, Georgia államban; egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült - tudatta a helyi rendőrség.

A Clayton megyei rendőrség tájékoztatása szerint a lövöldözés a Mount Zion nevű gimnázium parkolójában történt, de sem az elkövető, sem az áldozatok nem oda jártak. A gyanúsított és a meggyilkolt, illetve sérült áldozat is a szomszédos Perry Oktatási Központ évzáróján vett részt, amely inkább szakiskolának tekinthető. A hatóságok úgy tudják, hogy a lövések azt követően dördültek el, hogy a gyanúsított és áldozatai összeszólalkoztak.

A texasi Santa Fében, Houstontól mintegy 50 kilométerre pénteken 10 embert lőtt agyon egy 17 éves diák, tíz másikat pedig megsebesített. A gyanúsított robbanószerkezeteket is elhelyezett a létesítményben és környékén.

Legalább nyolcan meghaltak a texasi iskolai lövöldözésben

A fegyveres Santa Fe egyik középiskolájának rajzórájára sétált be helyi idő szerint péntek reggel, és tüzet nyitott. Az ügyben két diákot letartóztattak, egyikük a gyanúsított. Egyelőre nem közölték, hogy a halottak többsége diák-e .

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!