Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A hatóságok szerint Borisz Herman bérelte fel a gyilkosságra egy ismerősét, aki korábban a Donyec-medencében az ukrán fegyveres erőknél szolgált.
Hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön az illetékes kijevi kerületi bíróság Borisz Hermant, akit Arkagyij Babcsenko ellenzéki orosz újságíró megölésének megszervezésével gyanúsítanak. Babcsenko nem halt meg, mint később kiderült, megrendezték a halálát.
A hatóságok szerint Borisz Herman bérelte fel a gyilkosságra egy ismerősét, aki korábban a Donyec-medencében az ukrán fegyveres erőknél szolgált. A veterán azonban rögtön azután, hogy a férfi ajánlatot tett neki, jelentette ezt az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU), majd megbízója őrizetbe vételéig ő maga is közreműködött a műveletben, amelynek része volt – az újságíró halálának megrendezése mellett – kettejük beszélgetéseinek rejtett felvevőre rögzítése is.
Borisz Herman az UNIAN ukrán hírügynökség által közölt információk szerint az Ukrajnában működő egyetlen nem állami tulajdonú fegyvergyártó cég, a Smajszer nevű ukrán–német közös vállalat igazgatója. Pozíciója révén állítólag régóta kapcsolatban áll az ukrán védelmi minisztériummal, és önkéntesként is ismert, amiért segíti a Donyec-medencei konfliktus övezetében harcoló ukrán fegyveres erőket.
Herman a bírósági tárgyalásán azt állította, hogy az ukrán elhárítással működött együtt, és az ő utasításaikat követte. Eközben – hangoztatta – orosz ügynököket és befolyást is lelepleztek. "Most a belső felderítés egy különleges műveletének következményeivel szembesülünk. Én ezzel a belső felderítéssel működöm együtt az Ukrajnában végrehajtandó hatalomváltás Oroszország általi előkészítésének felderítésében. Elég régóta, már féléve dolgozom ebben" – mondta.
Elmesélte továbbá, hogy megkereste őt Moszkvából "egy régi ismerőse", aki "ukrajnai rendbontások szervezésével foglalkozik". Az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása szerint azt mondta, hogy az illető jelenleg Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik alapítványánál dolgozik. Később pontosította, hogy egy ukrán állampolgárról van szó, és ezt az információt lejelentette az ukrán elhárításnak. "A neve Vjacseszlav Pivovarkin. Ő felel Putyin alapítványánál, egy magánalapnál a terrorcselekmények, valamint egy országos katonai puccs megszervezéséért a következő ukrán elnökválasztások idején, konkrétan egész Ukrajnáért ő felel" – állította Herman.
A vádat képviselő ügyész kijelentette: nem felel meg a valóságnak az, hogy Herman az ukrán elhárításnak dolgozna.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.